2023. április 3., hétfő

MÁTÓL ISMÉT DRÁGUL TÖBB BANKSZÁMLA - TRANZAKCIÓS ILLETÉKBŐL 30 SZÁZALÉKKAL TÖBB FOLYT BE A TAVALYINÁL

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: B. VARGA JUDIT
2023.04.03.


Az árak száguldásának mellékhatásaként a bankok is serényen emelik díjaikat. Az OTP már a múlt hónapban lépett, április 1-jétől pedig többet kell fizetniük a K&H és a Raiffeisen ügyfeleinek is. Ezzel persze a sor még egyáltalán nem ér véget, a májust „köszönti” majd emelt díjakkal az Unicredit és a CIB.


A legfrissebb adatok szerint a kincstár az idei első hét hónapban a tavalyinál mintegy 30 százalékkal több tranzakciós illetéket söpört be. A bankszámlákat használók 58,8 milliárd forinttal növelték az állam bevételeit. Az elektronikus fizetések (átutalások) után 2022 nyara óta továbbra is 0,3 százalékot kell fizetni, de a maximumot 6 ezer forintról 10 ezer forintra növelték. Szokás szerint előadták, hogy ezzel nem emelkedhetnek a lakosság banki költségei, de a hitelintézetek persze áthárították ezt az adóemelést (tehették, hiszen ennek tiltása egyáltalán nem szerepelt a rendeletben).

Az Azénpénzem.hu korábban kigyűjtötte, hogy az elmúlt években miként alakult a költségvetés bevétele. Az adatok pedig világosan megmutatták, hogy a megugrott infláció mekkora pluszt hozott a kormányzatnak. A pénzbehajtás (ide soroljuk az extraprofitadókat, de a tranzakciós illeték emelését is) önmagában is gerjeszti az inflációt, a drágulással pedig jókorát nőnek a fogyasztáshoz kapcsolt adókból a bevételek. Nem csak a boltokban fizetjük meg a kormányzati mohóság felárát, a mobilcégek és a bankok is serényen emelhetik díjaikat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.