2023. május 3., szerda

A KORMÁNYT FIZESSÜK VAGY A VILLAMOST? A BUDAPESTIEK MEGSZAVAZHATJÁK

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2023.05.03.


Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon jelentette be a budapesti „lakógyűlés”, vagyis a főváros működését érintő kérdésekben tartott online népszavazás elindítását.

Ennek keretében a budapestiek a fővárosi „túlélőcsomagról” és a Lánchíd felújítása utáni forgalmi rendről szavazhatnak, ami a főpolgármester szerint hosszabb távon is meghatározza a város fejlesztési irányát.

Karácsony arról beszélt, hogy – mint korábbi cikkünkben beszámoltunk róla – a fővárosi közgyűlés a múlthéten túlélőprogramot fogadott el, ami levegővételt jelent a főváros számára, de a hosszútávú túlélést még nem biztosítja.

„A kérdés, hogy a közösségi közlekedést, vagy a kormányt finanszírozza a főváros”

– vázolta a helyzetet a főpolgármester.

- Az első két kérdés tehát a főváros pénzügyi helyzetéről szól.Az első kérdésben arról formálhatnak véleményt a budapestiek, hogy igazságos-e, hogy a tizenkétszer annyi pénzt von el a kormány a fővárostól, mint az előző ciklusban. Azt nem tudni, hogy a válaszok milyen kötelezettséget rónak a fővárosra vagy a kormányra, mindazonáltal legitimációs erővel bírhatnak a főváros számára.

A második kérdés valamivel konkrétabb: ebben arról dönthetnek a fővárosi lakosok, hogy Budapest inkább a közösségi közlekedést finanszírozza, vagy befizesse a kormánynak a „sarcokat”. Kérdés, hogy a kormány hogyan reagál, amennyiben a főváros nem fizeti be az érintett összegeket, a kérdés bővebb leírása szerint ugyanakkor átütemezésről lenne szó.

A budapestiek szavazhatnak a felújított Lánchíd sorsáról is. A jelenlegi rendszerben – ideiglenesen – az útpálya megnyitása után a közösségi közlekedés járművei, a kerékpárosok, taxisok, motorosok, valamint a megkülönböztető jelzést használó járművek használhatják a hidat. Vagyis gyakorlatilag úgy működik, mint egy buszsáv.

Karácsony elmondta, hogy a híd felújítása a terveknél gyorsabban halad. A költségekből a kormány csak kisebb részt, hatmilliárd forintot vállalt, de ebből még nem utaltak – emlékeztetett. A főpolgármester kifejtette, hogy a szerződés szerint a híd végleges forgalmi rendjéről az átadásig születik döntés, a kormány azonban önmaga kívánja ezt meghozni. A kormány ezzel szemben azt szokta hangoztatni, hogy értelmezése szerint a felújítást követően vissza kell állítani a forgalmi rendet, és ehhez köti az említett hatmilliárd forint kifizetését is.

Karácsony véleménye szerint a híd jövőbeli forgalmi rendjéről szóló döntést a budapestieknek kell meghozniuk.

Ehhez a BKK készített szakmai anyagot, amiből kiderül hogy hogyan függ össze a Lánchíd jövője az élhető Budapestével – e szerint csökkentek a felújítás ideje alatt a forgalmi dugók, gyorsabban jár a közösségi közlekedés, és a többi híd forgalma is csökkent. Karácsony ennek fényében azt javasolja, hogy a Lánchídon maradjon a jelenlegi forgalmi rend.

A harmadik kérdés tehát arról szól, hogy a kormány hozzájáruljon-e a Lánchíd felújításához, miképp a vállalásait Karácsony és a főváros értelmezik.

A negyedik kérdés pedig a híd jövőbeni forgalmi rendjére vonatkozik.

A két kérdés tehát különválasztaná a finanszírozás és a közlekedési rend kérdését, bár az itt sem világos, hogy milyen kötelezettséget ró a kormányra a fővárosi online szavazás. E tekintetben a „lakógyűlés” emlékeztet a kormány „nemzeti konzultáció” néven emlegetett rendszeres kampányaira, melyek eredménye ugyancsak nem kötelező érvényű, azonban számos kormánydöntés társadalmi legitimációjaként szoktak rá hivatkozni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.