2023. május 3., szerda

GÁBOR GYÖRGY: A PÁPA BESZÉDÉNEK EGYES RÉSZEIT NEM FÉLREFORDÍTOTTÁK, HANEM MANIPULÁLTÁK

HÍRKLIKK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.05.03.


Botrányos volt, ahogy Ferenc pápa beszédeit magyarra fordították – véli Gábor György. A vallásfilozófus úgy gondolja, ilyen nem történik véletlenül, hiszen éppen azokat a részeket „fordították félre”, vagy manipulálták, amelyek a jelenlegi magyar politikai hatalomnak, a kormánynak kellemetlenek voltak.


Ön követte Ferenc pápa budapesti beszédeit?

Természetesen. Ezek gondos, patikamérlegen kimért beszédek voltak. A kormánypártiak és az ellenzékiek, politikai életünk mindkét oldala idézett belőlük, mindegyik azt, ami az ő számára fontos volt. Egyfelől beszélt az egyre szörnyűbbé váló nacionalizmusokról, az egyre durvább beszédről, másfelől szólt a család meg a gender problematikáról, és ezeket lehetne folytatni egyfelől, másfelől tovább is. Tulajdonképpen mindenki örül. A Kossuth téren a „nyitott kapuk” volt a fő vezérmotívum, amiről tudjuk, hogy jelenti a menekülők, a rászorulók befogadását, ami a hallgatóság nagy részének valószínűleg „át se jött”. Sok mindent mondott, de igazából nem lettünk ezekkel okosabbak. Az ellenzék hiába reménykedett abban, hogy a pápa majd idejön, és jól beolvas Orbánéknak. Ilyen nincs, ezt a pápa nem teheti meg. Nekik kéne tizenhárom éve jól beolvasni Orbánéknak, amit nem tesznek meg. Ezt a pápától nem érdemes elvárni. Másfelől a pápa nem adta át Szent Péter trónját Orbán Viktornak. Pedig a kormánypártiak abban reménykedtek, hogy kiderül, Krisztus földi helytartója igazából nem is a pápa, hanem Orbán Viktor. Az nyilvánvaló, hogy az abortuszról nem is mondhatott mást, mint amit mondott. Katolikus emberként, a nyugati katolicizmus fejeként hogyan is mondhatna mást? Ez az ő hitének az egyik lényegi eleme, ugyanakkor ezt – nagyon helyesen – nem teszi kötelezővé. Minden katolikus embernek, egyáltalán mindenkinek joga van átgondolni azt, hogy elfogadja-e ezzel kapcsolatosan az egyház tanácsát. Az egyház elutasítja, joguk van elutasítani, ugyanakkor ez ne legyen normatíva, ne emelkedjék törvényerőre. Egy plurális társdalomban mindenki szabadon dönthesse el, hogy ő a katolikus tanítást fogadja el, vagy pedig a női önrendelkezési jogára hivatkozzon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.