2023. május 12., péntek

LÁSZLÓ EGY ÉVIG VÁRT ÚJ SUZUKIJÁRA, KILENC HÓNAP UTÁN DRÁGÁBBAN KAPOTT VOLNA AUTÓT PÁR EXTRA NÉLKÜL, VÉGÜL MÁR ÚGY SEM

TELEX
Szerző: ZÁCH DÁNIEL
2023.05.12.


Nehéz kapaszkodókat találni egy olyan megrendelésben, amelyben nem szerepel szállítási határidő, később kikerül néhány extra az autó eredeti felszereltségéből, ráadásul több mint egymillió forinttal megemelik az árát. A kereskedés sajnálja, hogy a vevő nem fogadta el a megváltozott feltételeket, a gyártó pedig emlékeztet, hogy olvasónk nem velük kötött szerződést, ezért nem felelősek a történtekért.


Számos oka lehet annak, hogy valaki a piac legnépszerűbb új autóját, a Suzuki S-Crosst választja, hiszen a családi tömegmodell országszerte folyamatosan ott virít az óriásplakátokon, mintha Esztergomban túltermelési válság lenne, ráadásul ez a Suzuki évek óta gyakran bukkan fel a forgalomban, ez tovább erősíti a bizalmat és azt az érzetet, hogy pofonegyszerű hozzájutni.

Talán mindezekre együtt alapozott olvasónk, László is, amikor 2022 márciusában megrendelte új S-Crossát a váci márkakereskedésben, ahol meglepetésére úgy kapott kedvezményt a MySuzuki Hűségprogram keretében, hogy korábban egyszer sem volt Suzukija. Más gyártók is adnak kedvezményt a remélt vásárlói gesztusért, az viszont ritka, ahogy a Suzuki ezúttal a hűség fogalmát átültette a hétköznapokba...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.