2023. május 12., péntek

UNGVÁRY RUDOLF: A POLITIKAI HAZUDOZÁS ORBÁNÉK ANYANYELVE

MEGBESZÉLJÜK... / KLUBRÁDIÓ
Riporter: BOLGÁR GYÖRGY
2023.05.12.


A két világháború közötti fasiszta beszéd demokratikusnak álcázott formájának tartja Orbán az amerikai republikánus párt által támogatott, Budapesten tartott CPAC-konferencián elhangzott beszédét Ungváry Rudolf író.


Érthetően indulatokat váltott ki Orbán Viktor csütörtöki beszéde, amely az amerikai republikánus párt által támogatott, Budapesten tartott CPAC-konferencián hangzott el. A miniszterelnök a többi között kinyilvánította óhaját, hogy térjen vissza elnökként a Fehér Házba Donald Trump, illetve küzdelemre buzdította az amerikai és az európai populista erőket a liberalizmus ellen, amit egyébként biológiai fegyverhez hasonlított.

"Ehhez már hozzáedződtem. Már 1998-ban úgy fogalmazott fogalmazott Orbán: ellenfeleink idegenszerűek" – mondta a Megbeszéljük pénteki adásában Ungváry Rudolf író. Felidézte Orbán 2002-es, a választásokat követő kijelentését is: "A haza nem lehet ellenzékben!"

E kijelentéseket olyan végzetes folyamat elemeinek tartja, amely visszatalál a legsilányabb történelemi hagyatékához. A CPAC-en elhangzott kijelentések ezúttal az Európai Unió ellen uszított, mondván "le lehet csapolni a brüsszeli mocsarat". Hangsúlyozta, Orbán kijelentése nem tényállítás, így jogilag nem lehet fellépni ellene, de elképesztően sértő a brüsszeli mechanizmust víruskeltető mocsárhoz hasonlítani. Orbán "valóságos fasiszta retorikát honosít meg". Ennek célja, hogy dehumanizálja a kijelölt ellenfeleket. Mindezt a koronavírus-járványt követően, amikor még élénk az emlék, és amikor még sokakat félelemmel, haraggal tölt el. Hozzátette, a fasisztoid politika nem tud másképpen, csak támadó módon működni.

"A politikai hazudozás az anyanyelvük" – mondta Ungváry arra a kérdésre, hogy Orbán miért beszélhet arról, hogy nem számthat Magyarország egy centre sem az Európai Uniótól, noha csatlakozásunk óta folyamatosan kaptunk forrásokat, most csupán szigorítottak a feltételeken. Hozzátette, ehhez a média leuralása is adott számukra.

"Ez a két világháború közötti fasiszta beszéd demokratikusnak álcázott formája" – tette hozzá.

Megjegyezte, abban lehet reménykedni, hogy a rezsim mértéket veszít. "Az ilyen agresszív fasisztoid rendszerek mindig abba buktak bele, hogy egy bizonyos határon túlléptek, és ez még nem jött el." Azt nem meri megjósolni, hogy mikor jön el ez a pillanat, de úgy véli, történhetnek meglepetések.

Az egy évvel ezelőtti CPAC-találkozóval kapcsolatban Róna Péter is hasonlóan fogalmazott a Klubrádióban. Ő azt mondta: "Orbán letette a fasiszta politikaelmélet alapkövét".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.