2023. május 17., szerda

MAGYARORSZÁGRA KÉSZÜLHET A VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB AKKUMULÁTORGYÁRTÓJA

TELEX
Szerző: BARNÓCZKI BRIGITTA
2023.05.17.


Az európai piacra készül és akkumulátorgyár építését tervezi Magyarországon a kínai Sunwoda, ami a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártójának egyike, írja a Világgazdaság. A lap szerint a napokban futott végig a nemzetközi szaksajtóban az a közlemény, amiből kiderül, hogy a cég aktívan készül az európai, azon belül is a magyar piacra. Az egyelőre nem derült ki, hogy Magyarországon pontosan hol lenne a helyszín.

A Világgazdaság kereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy született-e megállapodás a Sunwodával, de nem kaptak választ a kérdésekre.

Az egyre fontosabbá váló akkumulátoripar hazai helyzetével nemrég cikksorozatban foglalkoztunk. Az első részben a gazdasági oldal; a második részben a technológiai oldalát jártuk körül, feltárva, hogy muszáj-e mérgezniük a gyáraknak; a harmadikban arról írtunk, hogy miért kivételezett iparág az akkumulátorgyártás, amelynek útjából eltakarítják a törvényeket; a negyedik pedig arról szól, a dolgozók és leendő dolgozók szemszögéből milyen munkahelyek jönnek létre ezekkel a beruházásokkal (amúgy elég drágán, a G7 számításai szerint egy munkahely kb. 64 millió forintjába kerül az államnak a különféle támogatások miatt).

A négy anyag legfontosabb tanulságait itt gyűjtöttük össze.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.