2023. június 6., kedd

A VIDNYÁNSZKY MELLETT BÁTRAN KIÁLLÓ MŰVÉSZNEK 56 MILLIÓ JUTOTT A SZÍNHÁZI TÁMOGATÁSBÓL – LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.06.06.


 Kivérezteti a független társulatokat a kormány

Ezer sebből vérzik a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn délután kihirdetett színháztámogatási listája, de annyi mindenesetre jól látszik belőle: még mindig megéri jóban lenni Vidnyánszky Attilával.



Milliókat fizet bérre a nem létező Fudan egyetem alapítványa

Az alapítvány úgy szórta a közpénzt, mint létrejöttének első hónapjaiban, 2021-ben.

160 milliós osztalékot vett ki a cégéből a katonai titkosszolgálatot irányító új államtitkár

A Századvég International Zrt.-től az idén május 31-i állapot szerint havi összegre leosztva 12 millió forintnyi jövedelme származott.

Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen

Az egyetem szenátusa (az intézmény vezetése, tanárok és hallgatók képviselői) Fiath Attilát jelölte rektornak. A Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriuma azonban másként döntött.


Miközben az Orbán-kormány propagandára már százmilliárdokat költ, oktatásra, egészségügyre nem jut elég

A jövő évi költségvetésben a lap gyűjtése szerint több mint ezer milliárd forint olyan kiadás található, amelyek elköltése bizonyíthatóan nem az emberek, az ország érdekét szolgálják, hanem a Fidesz politikai halmának megőrzést, vagy éppen a holdudvar anyagi jólétét.

Tíz olyan javaslatot tett a Korrupcióellenes Munkacsoport, amelyről az Orbán-kormány hallani sem akar

32 esetben támogatták a munkacsoport indítványait, 10 esetben azonban a kormány nemet mondott. Az utóbbiak a fajsúlyosabbak…

Balázs Péter: nem Magyarországtól, hanem Orbántól és a csapatától akarják elvenni a soros elnökséget

A fideszes Hidvéghi Balázs, aki évek óta ott ül a parlamentben, azt mondta a 442 igen szavazattal csütörtökön elfogadott állásfoglalásról – miszerint az EP elvenné Magyarországtól a jövő évben esedékes uniós tanácsi elnökséget–-, hogy a parlament néhány szélsőséges kontrollja alá került.

Sorra jelennek meg Brüsszelben az európai uniós közbeszéd befolyásolására törekvő, fideszes vagy kormányzati kötődésű szervezetek

Kedden elindul a Fidesz egy korábbi amerikai kommunikációs tanácsadójának új európai uniós híroldala, a Brussels Signal.

Ismét bűnözők célkeresztjébe került a Média1

Rövid idő alatt több mint 352 millió lekérést zúdítottak a Media1.hu infrastruktúrájára, amit az egyik legjelentősebb biztonsági szolgáltatás, a Cloudflare rendszere sem tudott megállíŧani.

Durva áremelkedést hozhat az új világ a hulladékgazdálkodásban

Július 1-től az eddig erre a célra befizetett környezetvédelmi termékdíj összegének a többszörösét, 3-5-ször, bizonyos esetekben akár 10-szer annyit kell majd fizetniük az egyes csomagolóanyagok után.

Monumentális giccs a világ legnagyobb székelykapujaként beharangozott építmény

A magyar honvédek bevonulását idéző vármegyés díszkapu azonban nemcsak nagymagyarkodós giccs, de egy erősebb vihar is kidöntheti…

Háborúpártinak nevezte a lőgyakorlatok zaja miatt érdeklődő független képviselőt a minisztérium

Csak arról érdeklődött, miért lett elviselhetetlen mértékű a lőgyakorlatozás zajszennyezése a városközeli lőtéren.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.