2023. június 4., vasárnap

„AKI SZENVED, AZ TANUL” – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG
Szerző: MAGYAR HANG
2023.06.01.


A TARTALOMBÓL:
– Aki szenved, az tanul – Herczeg Zoltán a Fidesz-szavazó cellatársakról, a szétesett társadalomról és az újrakezdésről. Interjú

– Olyan ez, mint egy egyenruha – Markó Béla a politikusokat övező tiszteletről, az anyaország Ukrajna-politikájáról és az őszikékről. Interjú

– Ne zárjuk magunkra még jobban az energiacsapdát – Ciklusokon átívelő épületfelújítási programra lenne szükség – mondja Csernus Dóra, az Egyensúly Intézet vezető klíma- és környezetpolitikai szakértője. Interjú

 Maradnak a közös határellenőrzések – Megnyugodtak a kedélyek, miután Pintér Sándor egyeztetett az osztrák belügyminiszterrel

 Reformdüh és súlyos konfliktusok – Terítéken a BM alá rendelt egészségügyi kormányzat első egy éve

 A bőrükön érzik a szülők a tanárhiányt – Nemcsak a hiányzó szaktanárok, hanem az időhiány és a kontraszelekció is problémát jelent a közoktatásban a Magyar Hangnak nyilatkozó szülők tapasztalata szerint

– Száz forintért aláírhatták a felmondásukat – Furcsa körülmények között váltak meg sérült emberektől a volt fideszes képviselő által vezetett állami cégnél

– Jó az irány, de még vannak kétségek – Ha nem tesz keresztbe a jegybanknak a kormány, talán nem kerülünk bajba

 Végre minden összejött a jó szamócaszezonhoz – Vadászni kell az eperszedőkre, nyugaton kétszer annyit fizetnek érte

 Halasi csipkelődések – Megelégelte a polgármester „a pitiáner, drogos tolvajokat”. Riport Kiskunhalasról

– Az MI első törvénye – Annak érdekében is fel kell lépni, hogy a technológiai óriáscégek ne éljenek vissza piaci erőfölényükkel

– Rivális a saját oldalon – Ron DeSantis is belép az elnökjelöltségért folyó versenybe, és ezzel alaposan megkavarhatja a kártyákat republikánus körökben

 Részegítő ígéretek után jöhet a kijózanodás – Hatalmas bajok jöhetnek a török gazdaságban, amiért nem kis részben a győzelem érdekében a kasszát kisöprő Erdogan a felelős

 Menetrend már van, csak az indulás kérdéses – Mi lesz a következő hónapokban az ukrajnai háborúban?

 Ismét elszabadult a pokol Koszovóban – A helyi szerbek nem akarják beengedni hivatalukba az új albán polgármestereket, ez vezetett az összecsapásokhoz

– Ugyanúgy zötyög – Monarchia helyett marad a Kádár-korszak.Tíz éve nem tudják felújítani a vasútállomást Gyulán. Riport

– Disney-hercegnők és „élőszereplősített” nagyvadak – Miért szeret annyira a Disney rácsatlakozni egy trendre?

 Budavár elfoglalása – A hatalom évtizedes álma a budai Vár kormányzati negyeddé alakítása. Térképre tettük ennek állomásait

– Ókovács Szilveszter marad a dalszínház élén – Merre tovább Operaház?

– Digitális híd – Az orvostudomány egyik évszázados áhított célja, a roncsolódott idegek helyreállítása (pontosabban ebben az esetben: helyettesítése) végre megvalósult

– DNS a levegőből – Ma már szó szerint a levegőben terjedő szemcsékből is képesek a nyomozók és a kutatók genetikai vizsgálatot végezni. Ez egyrészt csodálatos, másrészt félelmetes, hiszen komolyan veszélyezteti az emberek genetikai magánszféráját. Lesz-e hova bújnunk a jövő géntechnológusai elől?

– Süllyedő New York – Számok nyelvén

– A meséktől lesz egy hely ismerős és otthonos – Zalka Csenge Virág mesemondóval beszélgettünk

– „Sorszámot kell szereznem itt fent” – Suhajda Szilárd halála után ismét fellángolt a vita: a hegymászók hősök, vagy „minek mennek oda”?

– Szemtelen vándorénekesek – Kultmatek

– A magyar irodalomtörténet „Aranypolgára” – Rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak; ezen a héten: Csunderlik Péter történészt

– Megfricskázták a „Nerencvárost” – Véget ért az elmúlt évek legizgalmasabb szezonja

Publicisztika:
– Lányi András: 7 kínos kérdés, amire VAN válasz, de nem biztos, hogy szeretnéd hallani
– Dévényi István: Az Ő születésnapjára
– Szerető Szabolcs: Jégkorszak – Álláspont
– Nagy Bandó András: Szindbád a nagy titokról – Gyaloggalopp
– Lukács Csaba: Mesterséges intelligencia az orbáni propaganda szolgálatában
– Nagy Attila Tibor: A NER államának működése – A NER uralma alatt
– Hamburger Béla: A béke pártján
– Nagygéci Kovács József: Ne együnk gipszet, aranyozást – Petőfi, piros, alma
– Pethő Tibor: Tirhuló dévajok – Ószleng
– Körmendy Zsuzsanna: Magyar groteszk – Pár perc próza
– Szendi Nóra: Van ilyen (regényrészlet)
– Puzsér Róbert: A nemzetállami ébredés folytatódik
– Marabu: Akciós!

Kritika:
– Kiforratlanul – Legközelebbi ember. Radnóti Színház
– Eljöhet a nukleáris Armageddon? – John Hughes-Wilson: A katasztrófa küszöbén
– Hódoltság és várháborúk török szemmel – M. Tayyib Gökbilgin: Oszmán magyar kapcsolatok – Hatalmi harcok Európában

Időgép történelmi mellékletünk:

– Senki sem tud visszavezetni minket Keletre – Romsics Ignác: Az, hogy kulturálisan kik vagyunk és hová tartozunk, nem a mai politikusok véleményétől függ. Interjú

– „Imre, Isten dolgával hogy állsz?” – Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin emlékezik a mártír miniszterelnökre

– 75 év hallgatás – Az utolsó résztvevő elmesélte, hogyan végeztek ki német katonákat 1944-ben a francia ellenállás tagjai

 Az 1983-as békefesztivál Budapesten – Egy kép anatómiája

 Miskolc – emlék könyv – Talált tárgy

ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.