2023. június 1., csütörtök

ELHANYAGOLT EGÉSZSÉGÜGY – SIKERPROPAGANDÁBA CSOMAGOLVA

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.06.01.


„A számok is azt mutatják, hogy Orbán és kormánya hihetetlen felelőtlenséggel és cinizmussal hanyagolja az egészségügyet, a felelős tisztségviselők és politikusok pedig elképesztően gátlástalan, hazug sikerpropagandába csomagolják mindezt.” Egyebek között erről beszélt a Hírklikknek Kökény Mihály, akit egy, a minap napvilágot látott reprezentatív felmérés kapcsán kerestünk meg. Ebben arra jutottak, hogy az utóbbi évben a magyarok mintegy harmada vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást, átlagosan 137 ezer forintot hagyva ott. A korábbi egészségügyi miniszter szerint egyáltalán nincs rendben, hogy az egészségügyre kiadott minden száz forintból körülbelül egyharmadot a magánszolgáltatókra költünk, miközben rendületlenül fizetjük az egészségbiztosítási járulékot. Kiutat azonban egyelőre nem lát ebből a helyzetből.


A magyarok csaknem harmada járt magánorvosnál az elmúlt egy évben, ők tavaly átlagosan 137 ezer forintot hagytak ott. 2022-ben átlagosan 74 ezer forintot ment el gyógyszerekre – derül ki az UNION Biztosító megbízásából az NRC által 1200 fő megkérdezésével elvégzett reprezentatív kutatásból. Az Adózóna által kiszúrt felmérésből az is megtudható, hogy azért hajlandóak a magyarok fizetni a magánorvosi ellátásért, mert gyorsabban juthatnak hozzá és ott jobban figyelnek is rájuk. Ugyanakkor sokaknak nincs pénzük a fizetős ellátásra, vagy sokallják annak költségeit. A fiatalabb és iskolázottabb rétegek választják inkább a magánellátást, ahol elsősorban a fogorvost és a nőgyógyászt, valamint az orvosi hiányszakmákban dolgozó doktorokat keresik fel a leggyakrabban.

A magánszolgáltatás révén a páciens gyorsabban jut szakemberhez; nem kell várakoznia, illetve alaposabb vizsgálatnak vetik őket alá és az ellátásuk is alaposabb – vélik a megkérdezettek. Emellett előnynek tartják, hogy olyan vizsgálatot, kezelést is elvégeznek, amit az állami rendszerben dolgozók nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.