2023. június 30., péntek

FLECK ZOLTÁN: BECSTELEN EMBER, AKI MA BÁRMILYEN POZÍCIÓRA ELVÁLLALJA A FIDESZ JELÖLÉSÉT

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.06.30.


Az alkotmánybírók paprikajancsik abban az értelemben, hogy teljesen mindegy, mit mondanak, szolgálják a NER-t, ahogy minden ilyen intézmény szolgálja. Ez egy olyan társaság, amely minden rendszert bármilyen célból bármikor kiszolgál – mondta Fleck Zoltán jogszociológus. A jogászt, egyetemi tanárt arról kérdeztük, mit szól a Fidesz-KDNP által jelölt négy új alkotmánybíróhoz. Úgy vélte, itt már semmiféle látszatról nincs szó, és már a szakmában sem érdekel senkit, hogy ki az alkotmánybíró. 2011 óta teljesen mindegy, ki ül ott.


A Fidesz-KDNP Haszonicsné dr. Ádám Máriát, dr. Varga Rékát, dr. Lomnici Zoltánt, és prof. dr. Patyi Andrást jelöli a szeptembertől megüresedő négy alkotmánybírói helyre – tudtuk meg a hvg.hu jóvoltából Meglepőek ezek a nevek?

Erre nem is tudom, mit mondjak. Igazából teljesen lényegtelen, hogy kik ülnek ezekben a székekben. E nevek közül kettő ismertebb, a másik kettőnek a karrierje is ismert a hírekből. Inkább egy általános összefüggést mondanék erről. Aki ma – ennyi idő után – bármilyen pozícióra elvállalja a Fidesz jelölését, az becstelen ember. Tehát az a helyzet, hogy itt nincs nagyon miről beszélni. Annak a kettőnek, akiknek a neve ismertebb, a pályafutása teljesen beleilleszkedik a Fidesz hatalomgyakorlásába. Ezek morálisan nagyon gyenge figurák. Ez egy olyan társaság, amely minden rendszert bármilyen célból bármikor kiszolgál. Úgyhogy, őszintén szólva, egyáltalán nem vagyok meglepve. Semmi meglepő sincs a jelölésben, nem is kell ezen megdöbbenni. Egyébként, ahogy mondtam, teljesen mindegy, hogy ki ül ezekben a székekben. Ha most teljesen véletlenszerűen beültetnének akár egy jogi végzettség nélküli embert, vagy egy harmadéves jogászt – mellesleg ehhez a kettőhöz Alaptörvény-módosítás kellene, de az sem lenne probléma –, akkor jobban járnánk, mint ezekkel a jelöltekkel. Ez már nem Alkotmánybíróság, úgyhogy teljesen mindegy, ki ül ott.

Az alkotmánybírók paprikajancsik abban az értelemben, hogy teljesen mindegy, mit mondanak, szolgálják a NER-t, ahogy minden ilyen intézmény szolgálja. Ez egy olyan társaság, amely minden rendszert bármilyen célból bármikor kiszolgál – mondta Fleck Zoltán jogszociológus. A jogászt, egyetemi tanárt arról kérdeztük, mit szól a Fidesz-KDNP által jelölt négy új alkotmánybíróhoz. Úgy vélte, itt már semmiféle látszatról nincs szó, és már a szakmában sem érdekel senkit, hogy ki az alkotmánybíró. 2011 óta teljesen mindegy, ki ül ott.

Az új jelölteket e hét pénteki ülésén hallgatja meg a parlament igazságügyi bizottsága. A négy helyre a Fidesz-KDNP tett javaslatot. Már a látszatra sem adnak az új alkotmánybírók jelölésekor?

Hát ezt megtehetik, mert az egyik első intézkedésük volt 2010 után, hogy a korábbi konszenzuális rendszert átalakították többségi elvűvé. Korábban a parlamenti bizottság paritásos alapon működött, tehát ott konszenzust kellett létrehozni a jelöltek vonatkozásában. Aztán a parlamenti többség azt szavazta meg, akit akart, csak éppen azok közül a jelöltek közül, akikben konszenzus volt. Az volt az első, hogy ezt a többségi elvre átírták, azért sikerült olyan könnyedén feltölteni az Alkotmánybíróságot a saját káderekkel, míg aztán egy sem maradt, aki számottevő jogásznak mondható a szónak abban az értelmében, hogy a minimális autonómiáját megőrizte volna. Egyébként a most mandátumát vesztő négy alkotmánybíróra (Dienes-Oehm Egonra, Pokol Bélára, Szalay Péterre és Szívós Máriára – a szerk.) ez ugyanúgy igaz, mint a most éppen majd megválasztandó négyre. Itt már semmiféle látszatról nincsen szó. Egyébként hadd mondjam azt, hogy már a szakmában sem érdekel senkit, hogy ki az alkotmánybíró. Napjainkban teljesen mindegy, hogy ki ül ott. Ebben az értelemben nyugodtan játszhatják a színjátékot, teljesen világos, hogy a saját embereik kerülnek pozícióba...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.