2023. június 4., vasárnap

ÍGY PRÓBÁLHAT MAJD MEG TANKCSAPDÁKON ÉS SÁRKÁNYFOGAKON ÁTTÖRNI AZ UKRÁN ELLENTÁMADÁS

TELEX
Szerző: BOZZAY BALÁZS
2023.06.03.


Oroszország kulcsfontosságú stratégiai pontokon ásta be magát az elfoglalt ukrajnai területeken, így készül a modern nyugati eszközökkel felfegyverzett ukrán hadsereg ellenoffenzívájára. Műholdfelvételek alapján látható, hogy leginkább Zaporizzsja irányából számítanak az ukrán műveletekre, de a Krím félszigetnél is védvonalakat hoztak létre. Resperger István ezredes, egyetemi tanár segítségével megnéztük, milyen rétegekből állnak az orosz védrendszerek, és hogy ezt milyen – részben nyugati – eszközökkel próbálhatják majd áttörni az ukránok.


Napokon, heteken belül elindulhat az ukránok hónapok óta tervezett ellentámadása, amelyben korszerű, az oroszokénál jóval modernebb nyugati fegyvereket is bevetve próbálnak majd újabb területeket visszaszerezni a hazájukra támadó agresszortól.

Az oroszok persze számítanak erre, és mivel a tavaly őszi nagy harkivi ukrán ellenoffenzíva során csúnyán megégették magukat, most jóval felkészültebben várják a támadást. Lövészárokrendszereket ástak, tankcsapdákat telepítettek, bunkereket építettek, és sárkányfogaknak nevezett betongúlákat szállítottak azokra a területekre, ahol a legesélyesebbnek gondolják az ukránok megindulását. A támadókra pedig vélhetően ágyútüzet és rakétazáport is zúdítanak majd.

Rácz András Oroszország-szakértő néhány nappal ezelőtt a Telexnek arról beszélt, az orosz hadsereg a bahmuti ostrom után jelen állapotában támadásra kevésbé, inkább védelemre alkalmas, ezért szükséges nekik igazán nagy erődvonalakat kiépíteniük a megszállt ukrán területeken.

Több műholdas felvétel is készült már a sok száz kilométer hosszan elterülő orosz védőállásokról, amelyek egyrészt Zaporizzsja megye északi részén, másrészt a Krím félsziget környékén, harmadrészt Herszon megye keleti részében a legerősebbek.

„A Zaporizzsja megyei védvonal funkciója az, hogy védjék a Melitopoltól északra futó, a Krím ellátását is biztosító kulcsfontosságú vasútvonalat. A Krímet az ukrán szárazfölddel összekötő térségben mind az északi, mind a déli oldalon nagyon komoly, mélységében tagolt erős védelem van. Herszon megye megszállt részén pedig van egy alapvetően kelet–nyugati irányú védővonal, ami fel tudna tartóztatni, vagy legalábbis le tudna lassítani egy északról érkező ukrán áttörést” – mondta akkor Rácz András.

A szakértő hozzátette: „Ahol erősek ezek a védvonalak, ott ténylegesen két-három vonalnyi, mélységben tagolt, erős, kiépített védelem van, lövészárkokkal, aknamezőkkel, előregyártott bunkerekkel, harckocsiakadályokkal. Azt viszont nem tudjuk, hogy ezek az erődítések milyen minőségben készültek el.”

A Reuters térképei alapján látható, hogy Moszkva valószínűleg valóban a tavaly őszi ukrán ellentámadás miatt rendelhette el a nagyszabású erődítési munkálatokat, az építkezések ugyanis október-novemberben pörögtek fel igazán. Az Institute for the Study of War amerikai agytröszt információi alapján készült térképen a pár héttel ezelőttig már biztosan megépült védművek láthatók, érdemes kattintani a beágyazott fotóra, mert akkor tárul fel csak igazán, hogy milyen nagy területen építettek védvonalakat az oroszok...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.