2023. június 2., péntek

LENGYEL: NEM SZABAD ELZÁRKÓZNI A KIEGYEZÉSTŐL

MEGBESZÉLJÜK... / KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2023.06.01.


A Fideszben vannak olyan valós hatalommal bíró politikusok, akik nem követnék a szakadékba Orbán Viktort  – állítja Lengyel László. A közgazdász szerint az ellenzéknek nem szabad elzárkóznia tőlük, mert így sikerülhet megmenteni az országot. Szent-Iványi István volt szlovén nagykövet szkeptikus az ügyben, nem tudja, hogy azoknak fideszes szereplőknek – akikkel "lehet és kell tárgyalni" – van-e befolyásuk az eseményekre.

Lehetséges-e a kiegyezés a politikai oldalak közti kiegyezés az összeomlás felé rohanó Magyarországon? Ezzel, valamint a kiegyezés módjaival kapcsolatban kérdeztük  a Megbeszéljük csütörtöki műsorában Lengyel László közgazdászt, akivel a Népszavában megjelent cikke kapcsán.

"Minél jobban közelítünk a szakadék felé, annál nehezebb lesz a hatalom oldalán lévőknek kitartani amellett, hogy együtt kövessék a rendszerrel a szakadékba a vezetőjüket" – mondta Lengyel, hozzátév, a látszat ennek ellentmond.

Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a hatalom belső körében lévők szerinte tisztán látják ezt, míg például Navracsics Tibort súlytalan politikusnak tartja.

"Az igazi kérdés, hogy mi történik a Fideszen belül zajló háborúban" – mondta. A Fideszen belül minden komolyabb szereplő mögött egész apparátusok állnak, akik felé ugyanúgy el kell számolniuk az egyes vezetőknek, amikor nem sikerül bármilyen kérdésben kedvező döntést kicsikarniuk. És míg a Fidesz legnagyobb blöffje, egyben egyetlen üzenete a szavazótáborának, hogy "tartsatok ki", beslő üzenete a vezetők felé: "oldd meg". De Lengyel szerint ehhez semmi nem áll rendelkezésre.

Szerinte az autoriter rendszerek olyan versenyt futnak, amely arról szól, hogy rendszer bukik meg előbb, vagy az ország. Törökországban a választáson eldőlt, hogy az ország bukásáig kitart a rendszer mellett. Másik példának Putyin Oroszországát emelte ki, amely szerinte az orosz-ukrán háborúval megágyazott az ország bukásának.

Ezek alapján a közgazdász úgy véli, a valóban hatalommal bíró politikusok pontosan látják a rendszer vesztét, és levonhatják következtetéseiket. Két megállapításra juthatnak:

Van az az álláspont, "ha Orbán Viktor bukik, akkor a Fidesz összeomlik". Lengyel szerint ők "a Rogán-vonal", a megingathatatlanok, akik kérdés nélkül követik Orbánt a szakadékba is.

Van azonban egy olyan álláspont is, amelyet Lázár-vonalnak nevez (ide sorolja Lázár Jánost, Varga Mihályt, Lantos Csabát, Matolcsy Györgyöt akik szerinte nyugatbarát politikát folytatnak), és amelynek üzenete, hogy a Fidesznek csak akkor van esélye a fennmeredásra, ha Orbán nincs. László szerint kiegyezés velük lehetséges, épp ezért fontos lenne, hogy ne zárkózzon el az ellenzék a velük való kommunikációtól, mert lehet, hogy szükség lesz rájuk az ország megmentéséhez.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.