2023. június 14., szerda

MEGTUDTUK, MIÉRT SÚJTOTT LE A VATIKÁN A MAGYAR CISZTERCI VEZETÉSRE – A RÉTVÁRI-KÖRIG ÉRNEK A SZÁLAK

VÁLASZ ONLINE
Szerzők: BÓDIS ANDRÁS, BORBÁS BARNA
2023.06.13.


Néhány hete az egyházi sajtóban megjelent egy laikusok számára értelmezhetetlen közlemény arról, hogy történt valami a – neves budai, pécsi, székesfehérvári és egri gimnáziumokat fenntartó, sörfőzdés és szállodai vállalkozásokban is érdekelt – Zirci Ciszterci Apátságnál. Pedig ez a valami nem akármi. Maga a Szentszék avatkozott be, ráadásul nem fű alatt, hanem felső, „minisztériumi” szinten. Róma konkrétan azt várja, hogy nemzetközileg jegyzett könyvvizsgáló cég világítsa át az apátság pénzügyeit – a belső nyomozás idejére felfüggesztették, sőt Amerikába „száműzték” az eddigi elöljárót. Lapunk tucatnyi egyházi és civil szereplővel folytatott háttérbeszélgetést, hogy legyen válasz a „miértre” és „hogyan továbbra”. Az biztos, hogy a Vatikán az egyes ciszterci intézményekben dolgozó világiak panaszai nyomán lépett akcióba – és a vizsgálat mérföldkő lehet az állam és az egyház széjjelebb választása ügyében is. Hiszen az elmúlt években a Rétvári Bence KDNP-s belügyminiszter-helyettes körüli alapítványi (értsd: káder- és vezetőképző) hálózatot lényegében rádrótozták az apátsági központra.

Május 19-én égni kezdtek a telefonvonalaink. Szülők és tanárok riadt hívásait fogadtuk, akik azt állították, botrány van a ciszterci gimnáziumokban, iskolákban (értsd: budai Szent Imre, székesfehérvári Szent István, egri Gárdonyi Géza, valamint pécsi Nagy Lajos és Szent Margit), „felfüggesztették a zirci apátot, senki nem tudja, kik lesznek a fenntartók a jövőben, miközben amúgy is több tanár felállni készül a botrányos fizetések miatt”. Egyházi és oktatási vonalon is érdeklődni kezdtünk, hogy mi történik pontosan, de minden érintett hírzárlatot emlegetett, illetve azt, hogy másnap, szombaton jön majd egy közlemény a Magyar Kurír katolikus portálon, és abból kiderül majd valami. És tényleg megjelent a tömör szöveg – amely után újra megnőtt a telefonforgalmunk. A vonal túloldalán lévők arra panaszkodtak, hogy látják ugyan a mondatokat és a betűket, de mintha nem magyarul íródott volna a közlemény.

Nézzük először az eredetit, aztán igyekszünk „lefordítani” a sorokat, illetve a sorok közötti üzeneteket is.

„A Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Dikasztériuma 2023. május 15-én kelt dekrétumával, a fenntartott intézményekben felmerült nehézségek orvoslására és a szerzetesi élet segítésére Mauro-Giuseppe Lepori ciszterci generális apátot pápai biztosnak nevezte ki a Zirci Ciszterci Apátság élére. Segítségére társbiztosként Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapátot és Horváth Olga kismarosi apátnőt rendelte. A pápai biztos és segítői gyakorolják mindazokat a jogokat, és viselik mindazokat a kötelezettségeket, amelyeket az egyetemes jog és a saját jog a zirci apátnak és tanácsának tulajdonít, mind a szerzetesközösség, mind az intézmények felé.”

A hosszú nevű dikasztérium nem más, mint a Szentszék szerzetesrendekkel foglalkozó „minisztériuma”; vagyis nem a ciszterciek valamely globális vezetője avatkozott be a zirci közösség életébe, hanem „a pápa”, vagy legalábbis a legfelsőbb pápai intézményrendszer. Az említett Mauro-Giuseppe Leporinak nem is lett volna joga arra, hogy maga függessze fel a magyarországi ciszterci elöljárókat – ő csak vizitálhat náluk, tájékozódhat a működésükről –, ahhoz José Rodríguez Carballo ferences érsek, az említett dikasztérium titkárának pecsétes papírja kellett.

Hazai és római forrásból egyaránt megerősítették lapunknak, hogy a Vatikán alapvetően a zirci pénzügyek visszásságaira kíváncsi,

ezért függesztették fel azonnali hatállyal Bérczi L. Bernát apát mellett Grónai G. Damján gazdasági vezetőt, a Ciszterci Vagyonkezelő Kft. első emberét is (aki egyébként nem pap, „csak” szerzetes). A Vatikán konkrétan azt várja, hogy nemzetközileg jegyzett könyvvizsgáló cég világítsa át az apátság pénzügyeit. A helyzet komolyságára utal, hogy Bérczit az egyház a zirci plébánosi teendők alól is mentesítette – a templomban szolgáló többi ciszterci papot pedig máshova helyezik –, s egyben „száműzték” őt a magyar alapítású dallasi apátságba (amely szintén a zirci kongregációhoz tartozik)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.