2023. június 4., vasárnap

PEDAGÓGUSNAP ALKALMÁBÓL SOHA NEM LÁTOTT MÉRTÉKŰ BÉREMELÉST ÍGÉR A BELÜGYMINISZTÉRIUM, DE AZ EURÓPAI UNIÓRA MUTOGAT

NÉPSZAVA
Szerző: M.A.
2023.06.04.


Az Orbán-kormány tervei szerint az első ütemben 561 ezer forint, jövőre 681 ezer forint, 2025. januárjában pedig 800 ezer forint lehet a pedagógus átlagbér, csak meg kell érkezniük az uniós forrásoknak.

„A kormány a mostani háborús idők ellenére is a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus béremelést tervezi, az ezt megalapozó új pedagógus életpálya törvényjavaslat – több hónapig tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően – hamarosan az Országgyűlés elé kerül” – olvasható a Belügyminisztérium vasárnapi közleményében, amelyben a pedagógusnap alkalmából köszönetet mondanak „valamennyi pedagógusnak, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat”.

A tárca szerint a béremelést eddig is csak az késleltette, hogy az Európai Unió húzza az időt, és nem fizeti ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat. „Amikor megérkeznek a hazánkat megillető uniós források, soha nem látott mértékű pedagógus béremelés valósul meg” – ígérték.

Szerintük az új pedagógus életpálya törvényjavaslat nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést garantál a pedagógusoknak, megteremti a pályakezdők és a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó tanárok kiemelt béremelésének feltételeit. A tárca azt írja, hogy amikor megérkeznek az uniós források, a kormány tervei szerint az első ütemben 561 ezer forint, jövőre 681 ezer forint, 2025. januárjában pedig 800 ezer forint lehet a pedagógus átlagbér...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.