2023. július 31., hétfő

A FIDESZ, MINT EURÓPAI ÉRTÉK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.07.31.


Volt ez az MCC Feszt itt a hétvégén, ez a janicsárképző tábor, ahol a leendő „nagyoknak” fölszólaltak a jelenlegiek. Útmutatást adtak világlátásból mintegy, hogy ugyanolyan mocsadékok legyenek, mint ők maguk. Gulyás Gergely nagy formában van amúgy is mostanában, olybá tűnik, hogy kezd kiteljesedni a manus, ezen a Feszten meg egyenesen filozófus lett, de nem állt túl jól neki. Európáról, annak értékeiről, vs. magyar ugar tartott előadást a kormányinfón nevelkedett gondolkodó, egészen érdekes eredményre jutva.


Gulyás tétele, amivel azt szeretné igazolni, trattyos gatyás, kappanhangú, dagadt főnöke miért hordozza magában – mint azt korábban önmagáról megállapította és kijelentette – Európa DNS-ét, a következő: azért hordozza, mert (és most tessenek figyelni) „a hagyományos európai értékekhez sokkal inkább ragaszkodnak a korábban szovjet uralom alatt szenvedő társadalmak”. És most itt megállunk egy szóra azon morfondírozva, Kádár apánk rendszere mit konzervált mibennünk, ami érték, s mit Orbánban, a DNS-ben.

Ami a nehézségeket okozza, az nem egyéb, mint az, a mi filozófusunk nem fejtette ki bővebben, mi több, egyáltalán nem fejtette ki, az ő elméletében, a zavaros kis buksijában mi minősül olyan európai értéknek, amihöz a mimagyarok Kádár apánk miatt jobban ragaszkodnak, mint a hanyatló Nyugat fiai. Erre nézvést nem kaptunk felvilágosítást, csak halvány utalást, miszerint „már a második világháborút követően megélhették a szabadságot és az azzal együtt járó jólétet”. Ez a hátrányuk, de Gulyás szerint a bűnük is.

A felskiccelt történelemből az világlik ki, hogy mi viszont a szovjet uralom alatt nem részesültünk sem a szabadságból, sem a jólétből, viszont ezért vagyunk máma különbek. De ez nem következik egymásból, sőt, semmi nem következik abból, hogy a Nyugat már régóta tejben és vajban feredőzik, mert ez nem érték, hanem megteremtett állapot, és nekünk is volt rá harminc évünk, a mögöttünk álló legjobb tíz meg különösen, hogy ezt megtegyük, de nem tettük meg. Mert a hanyatló Nyugat erre nekünk juttatott pénzét ellopták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.