2023. július 6., csütörtök

GÉMESI GYÖRGY: MINDEGY, HOGY A KORMÁNY FÜTYÜL-E AZ ÖNKORMÁNYZATISÁGRA, MIVEL AZ MÁR NINCS

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.07.06.


A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint sok esetben tetten érhető, hogy mára minimális mozgástér maradt az önkormányzati autonómiára. Gémesi György – aki Gödöllő polgármestere is – Karácsony Gergely véleményére reagált, miszerint a fideszes kormánytöbbség kedden megszavazott „salátatörvénye” „azt is világossá tette, hogy fütyül a megmaradt önkormányzatiságra”. Ezután ugyanis meg lehet vonni az önkormányzatoktól az állami támogatásokat, pontosan annyit, amennyivel az államkincstárnak tartoznak. Ez elsősorban Budapestet érinti, amely tudatta, hogy annyival kevesebb szolidaritási hozzájárulást hajlandó csak befizetni az államkasszába, amennyivel a fővárosnak a kormány tartozik. Gémesi György úgy fogalmazott: „mindegy, hogy a kormány fütyül-e vagy sem az önkormányzatiságra, mivel az már nincs”.


Kedden fogadta el az Országgyűlés kormánypárti többsége azt a salátatörvényt, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy meg lehet vonni az önkormányzatoktól az állami támogatásokat, annyit, amennyivel azok az államkincstárnak tartoznak. Ezzel – ahogy a Telex emlékeztet rá – a kormány megakadályozná, illetve büntetné a fővárost, ha nem fizeti be a szolidaritási hozzájárulást. Mint ismert, előzőleg Budapest azt közölte, hogy nem fizeti be a rá kivetett szolidaritási hozzájárulás egy részét, mert az idei 58 milliárd forintos összeg 25 milliárddal több, mint az összes, a fővárosnak juttatott állami támogatás. Éppen ezért pert indított a közigazgatási bíróságon az összeg csökkentése érdekében, mert az elvonás az alaptörvény mellett, szembemegy az önkormányzati törvénnyel és az önkormányzatok európai chartájával is. Emiatt csak 33 milliárdot fizet be.

Budapest példáját követve, Witthinghoff Tamás budaörsi polgármester is jelezte, hogy ők megpróbálkoznak a bírósági úttal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.