2023. július 6., csütörtök

LUXUSINGATLANBÓL LŐNEK MAJD AZ EU-RA ORBÁNÉK - A KORMÁNYZATI ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS ÉS AZ ILLIBERÁLIS IDEOLÓGIA TERJESZTÉSÉNEK KÖZPONTJA LEHET A BRÜSSZELBEN KÖZPÉNZBŐL VETT ÉPÜLET

NÉPSZAVA
Szerző: HALMAI KATALIN (BRÜSSZEL)
2023.07.06.


A magyar állam 2021-ben megvett egy nagy értékű ingatlant Brüsszel elegáns kormányzati és diplomata negyedében, amelyet – mint azt lapunk megírta – jelenleg 2,1 milliárd forintért (5,6 millió euróért) felújít. Sok más mellett, a Külgazdasági és Külügyminisztérium arra a kérdésünkre sem reagált, hogy a villát milyen célra vásárolták.

Lapunknak egy illetékes korábban azt mondta, hogy a jelenleg Magyar Ház nevet viselő épületre a jövő júliustól esedékes és fél évig tartó magyar soros EU-elnökség ideje alatt lesz szükség. A belgiumi De Tijd című napilap érdeklődésére Magyarország brüsszeli nagykövetségének szóvivője megerősítette,

hogy az ingatlan „a magyar EU elnökség idején több rendezvény reprezentatív helyszínéül szolgál majd”...

Nem világos, hogy néhány fogadás vagy kulturális esemény kedvéért miért kellett egy becslések szerint legalább 5-7 millió euróba kerülő épületet vásárolni Brüsszel szívében. Az effajta rendezvényeket az előző, 2011-es magyar uniós elnökség idején Magyarország EU melletti Állandó Képviseletén (ÁK) tartották, mondta lapunknak egy forrás, aki a stábban dolgozott. Az ÁK ma is ugyanott működik, mint 12 évvel ezelőtt, igaz, nem olyan elegáns, mint egy 18. századi villa.

Az Állandó Képviselet ahogy akkor, úgy most is plusz irodahelyiségeket bérel az elnöki teendőkkel járó feladatok ellátására. 2011-hez hasonlóan most is a szakdiplomaták egy részét költöztetik át egy közeli épületbe „az elnökségi felkészülés és az elnökség időszakára kedvező piaci feltételekkel”, reagált lapunk kérdésére az ÁK szóvivője. Arra már nem válaszolt, hogy pontosan mennyi időre és mennyiért veszik bérbe az emeleteket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.