2023. július 19., szerda

JÁMBOR ANDRÁS: AKKOR KOCSIS MÁTÉ HALKAN, A FOGAI KÖZT AZT MONDTA, HOGY „PEDOFIL”

444.HU / INTERJÚ
Szerző: RÉNYI PÁL DÁNIEL
2023.07.19.


- Fidesz-mércével is kemény hadjárat zajlik a Szikra Mozgalom ellen.

- Egy aktivistájukat két hétre ártatlanul előzetesbe helyezték egy mások által elkövetett utcai erőszak miatt.

- Az általa használt lakásban egy laptopon pedofil tartalmakat találtak. A rendőrök szerint az aktivistának nincs köze hozzájuk, de a propaganda már az egész mozgalmat pedofilozza.

- Jámbor András múlt héten halálos fenyegetést kapott.

- Szerinte a titkosszolgálat és Kocsis Máté személyes frusztrációja is benne lehet abban, ami történik.

- „A Fideszben nem szeretik a veszteseket, márpedig Kocsis Máté egy vesztes.”
Interjú a Szikra vezetőjével.

444: Múlt héten a Facebookodra kiraktál egy levelet, amiben „betyárok” pedofiloznak, buziznak téged, és azzal fenyegetnek, hogy randa véged lesz. Kaptál már korábban halálos fenyegetést?


JA: Fenyegető kommentek mindig jönnek, hasonlóan súlyosak is, de hogy valaki veszi a fáradságot, leírja sorról sorra saját kezével, hogyan végzem, és föld alá kerülök, majd keres egy postaládát, feladja a levelet, az mégis valamifajta elszántságról tanúskodik. Lett volna néhány pillanat, amikor meggondolhatta volna, hogy pontosan mit is csinál.

444: Ennyire ritka, hogy egy képviselő kézzel írott levelet kap?

JA: Előfordul, de inkább hivatalosabb, mondjuk végrehajtási ügyekben, amikkel sokat foglalkozunk mostanában, és azokat jellemzően a Képviselői Irodaházba címezik. Ez az egyik párbeszédes irodába érkezett.

444: Volt a mostaninak közvetlen előzménye?

JA: Leginkább az a lejárató kampány, amit a Fidesz folytatott ellenem és a mozgalmunk ellen az elmúlt négy-öt hónapban. Az egész levél tartalmi keretezése erre utal. Nem szándékról beszélek, hanem a gyűlöletről, amit szítanak körülöttünk.

444: Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető fordított előjeleket látott: szerinte magadnak köszönheted a fenyegetést, mert a Szikra mozgalommal „importáltad a magyar politikába az erőszakot”. Az antifás ügyben végig nagyon hangos volt, nemrég pedig azzal kérkedett, hogy megfigyelnek téged. Honnan ez a megkülönböztető figyelem? Van itt valami személyes indíttatás?

JA: Nehéz nem látni személyes indíttatást azok után, hogy 2019 óta minden lehetséges választást elveszített itt, Józsefvárosban és Ferencvárosban. Az önkormányzatin Pikó András verte a jobbkezét, Sára Botondot. Kocsis ezután már el sem mert indulni egyéniben, és tavaly akkorát győztünk a 6. számú választókerületben, hogy az még bennünket is meglepett. Miután a választókerület legellenzékibb részét, a Palotanegyedet korábban leválasztották, nem voltak nagy reményeink, mégis 4 százalékkal nyertünk Józsefvárosban, Ferencvárosban pedig még többel. A Fideszben nem annyira szeretik a veszteseket, márpedig Kocsis Máté vesztes.

444: Személyesen is kifejezte a csalódottságát?

JA: Azt a minimális gesztust sem tette meg, sem ő, sem Sára Botond, hogy gratuláljon a győzelmemhez. Amikor Pikó Kocsist, Sárát, Csárdi Antalt és engem elhívott egyeztetni, akkor sem jöttek el.

Kocsissal sosem beszéltünk egymással. Két hete szembejött a Parlament folyosóján, mondta, hogy szervusz, én, hogy szia, aztán mikor mellém ért, halkan, a fogai között azt mondta, hogy „pedofil” – és azzal haladt tovább. Ez volt Kocsissal az egyetlen személyes interakcióm, mióta képviselő vagyok...

ITT OLVASHATÓ

De nem feltétlenül csak személyes dolog ez. A 2019-es vereséggel úgy 40-50 ember egzisztenciája szűnt meg a kerületben, akik mind szorosan Kocsishoz kötődnek. A Józsefvárosi Újság egykori szerkesztői a kormánypárti Hírnyolcnál kaptak melót, de gyakran ütközök a Képviselői Irodaházban is olyan helyi fideszesekbe, akiket a frakcióhoz kellett fölvenni. Egzisztenciális kérdés is számára, hogy pozíciókat veszített...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.