2023. július 4., kedd

MEGSZAVAZTA A STÁTUSZTÖRVÉNYT A PARLAMENT, AZ ORBÁN-KORMÁNY BOSSZÚT ÁLL A TANÁROKON A POLGÁRI ENGEDETLENSÉGÉRT - ÚGY TŰNIK, A FIDESZBEN A PÁRTFEGYELEM FONTOSABB, MINT A HIVATÁS

NÉPSZAVA
Szerző: P.L. / Á.Z.
2023.07.04.


Kedd délelőtti rendkívüli ülésén az Országgyűlés 136 szavazattal 58 ellenében 0 tartózkodás mellett megszavazta a hivatalosan pedagógusi életpályamodellről szóló törvényt, vagyis a magyarországi tanárok közalkalmazotti státuszának a megváltoztatását. A törvény minősített többséget igénylő részét 134-en szavazták meg 60 ellenében, szintén tartózkodás nélkül. A 199-ből 194 parlamenti képviselő volt jelen a teremben, a Fidesz-KDNP-sek mellett Ritter Imre német nemzetiségi képviselő is igennel szavazott.

Úgy tűnik, a Fideszben a pártfegyelem fontosabb, mint a hivatás, a bosszútörvény gúnynéven említett jogszabályt ugyanis láthatóan mindegyik kormánypárti képviselő megszavazta, vagyis azok is )összesen 37-en vannak), akiknek pedagógusi végzettsége van. Előtte az LMP-s Kanász-Nagy Máté módosító javaslatait söpörte le a fideszes kétharmad. Az ülésterem zárószavazása alatt kisebb zúgolódás hallatszott, amikor Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke levezető elnökként szavazásra bocsátotta a jogszabályt.


A bosszútörvény gúnyevet azért kapta a jogszabály, mert nyilvánvalóan a hónapok óta tartó polgári engedetlenségi hullám miatt célozták meg vele a pedagógusokat. A polgári engedetlenség amúgy az utolsó eszköz volt, amelyhez a tanárok folyamodhattak, hogy felhívják a figyelmet arra, milyen kevés fizetésért milyen sanyarú körülmények között dolgoznak. A jogszabály miatt több ezer pedagógus jelezte, hogy inkább elhagyja a tanári pályát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.