2023. július 7., péntek

NEM A KITÖRÉS TÚRA SZERVEZŐINEK ÁLLAMI TÁMOGATÁSA AZ ELSŐ ESET, HOGY FAJVÉDŐKET TÁMOGAT A NER

MÉRCE
Szerző: LEHOCZKI NOÉMI
2023.07.06.


70 millió forinttal támogatja az állam a„becsületnapi” túrát szervező egyesületet. Az eset nem anomália, a Fidesz, illetve az általa elfoglalt állam nem első ízben támogat újfasiszta rendezvényeket, vagy ilyeneket szervező szervezeteket.


A fajvédő, újfasiszta csoportok évenként megrendezett eseményét, az úgynevezett „becsületnapi” túrát évről évre megrendező Hazajáró Honismereti és Turista Egylet 70 millió forint vissza nem térítendő állami támogatásban részesült, írta meg a 24.hu. Az összeget turisztikai támogatásként, szálláshelyfejlesztésre ítélték oda a Kisfaludy Program keretében.

A Magyar Turisztikai Ügynökség az idei évben eddig mintegy 712 millió forintnyi támogatást ítélt oda, ennek közel 10%-a megy tehát a szélsőjobboldali társaságnak. A támogatottak között volt még Hernádi Zsolt, Garancsi István és Csányi Sándor is, akik csak úgy, mint az újfasisztákhoz köthető egylet, szálláshelyfejlesztésért cserébe kaptak pénzt.

Az 1945-ös kitörésről minden évben megemlékező Hazajáró Honismereti és Turista Egylet „bakancsos turistaház” megépítését ígéri a 70 milliós állami támogatásért cserébe.

A kitörés évfordulóján arról emlékeznek meg minden évben Budapesten a magyar és nemzetközi szélsőjobboldali csoportok, amikor 1945. február 11-én a kitörés keretében a budai várban körülzárt uszkve 40 ezer német és magyar katona nagyjából fele próbált meg az SS vezetésével áttörni a szovjet ostromgyűrűn, miután Hitler úgy döntött, erődöt csinál Budapestből. A nyíltan náci megemlékezések és megmozdulások mellett évente megtartják a „Kitörés emléktúrát” is, ami bár hivatalosan teljesítménytúra, a gyakorlatban egyenruhás-horogkeresztes vonulás.

Nem először kap állami támogatást a civil szervezet. Az Átlátszó az egyesület 2018-as beszámolója alapján 2020-ban felderítette, hogy 900 ezer forintos támogatást kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumától „működési támogatásként”, melyből az egyesület saját állítása szerint is az újfasiszta programsorozat részeként megvalósuló túrát szervezték meg.

A NER ezen felül megrendelésekkel is segíti a kört. Az egyesületnek tagja és egyik jogi képviselője Moys Zoltán, akinek cége, a Dextramedia Kft. az MTVA egyik legnagyobb, több száz millió forintért foglalkoztatott beszállítója lett 2010 után, a 24.hu 2014-es cikke szerint. A Dextramedia Kft. 2011-ben az akkor még „radikális” Jobbik frakciójával is szerződésben állt, és a Jobbikhoz köthető N1TV-nek is dolgozott. A cég az N1TV számára egyszer Adolf Hitler születésnapjáról megemlékező tartalmat is gyártott.

Moys Zoltán és a Fidesz közt családi kötelék is van: veje az Országgyűlés fideszes alelnökének, Lezsák Sándornak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.