2023. július 17., hétfő

ÓVA INT A MAGYARORSZÁGI BEFEKTETÉSEKTŐL AZ EP NÉMET ALELNÖKE, MERT ORBÁN-OLIGARCHÁK KEZÉRE KERÜLHETNEK A CÉGEK - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI MÉDIASZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: CSENYÁNSZKY JUDIT
2023.07.17.


Katarina Barley, német politikus, az EP egyik alelnöke szerint a még mindig jelentős kedvezményeket kapó autóipart leszámítva, a cégeknek számolniuk kell az Orbán-kormány zaklatásával. Szorosabb kapcsolatok Ruandával: a magyar kormány 18 milliárd forintos hitelt nyújt a közép-afrikai országnak és egyetemistákat képez a nukleáris energia effektív felhasználására. Miközben a magyar kormány családbarátnak nevezi magát, az LMBTQ+ családokat stigmatizálja – írta a Pride-ról szóló tudósításában a 
Voice of America. Nemzetközi lapszemle.

A magyar kormány vállalta, hogy ruandai egyetemistákat képez ki – többek között - a nukleráis energia effektív felhasználásának terén – derült ki a ruandai New Times beszámolójából a hivatalos állami viziten ott tartózkodó Novák Katalin és a ruandai elnök, Paul Kagame megbeszélése után. A közösen tartott sajtótájékoztatójukból megtudhattuk azt is, hogy Ruanda hamarosan nagykövetséget is nyit Budapesten. A megállapodásuk nem mellékes része: Magyarország 52 millió dolláros, vagyis 18 milliárd forintos hitelt nyújt a közép-afrikai országnak vízügyi fejlesztésekre. A két ország kapcsolatai nyilvánvalóan egyre szorosabbak lesznek, miután nemrég nyitott külkereskedelmi képviseletet hazánk Kigaliban. Novák Katalin arról beszélt, sokat tanulhatunk az országtól a béke értékeléséről. A két ország egyetért abban, hogy Ukrajnában a béke visszaálllítására van szükség.

Kiemelt ügyként kezelte a könyvek befóliázását és az ennek hiányában kiszabott büntetéseket a Voice of America, amely részletesen beszámolt a Budapest Pride-ról az AP amerikai hírügynökség tudósítása alapján. A szerző felhívja a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy miközben családbarátnak nevezi magát a magyar kormány, addig az LMBTQ+ családok jogait nem hajlandó elismerni, stigmatizálja őket. Közép-Európában egyedül itt szűkülnek be folyamatosan a kisebbségek jogai és életlehetőségei. Ezért sajnos – állapítja meg egy aktivista – Budapesten nem volt mit ünnepelni, a fesztivál inkább jó hangulatban lezajlott tiltakozás volt.

Katarina Barley, az Európai Parlament egyik alelnöke, aki egyben német szocdem politikus, arra figyelmezteti a német cégeket, csak óvatosan a magyarországi befektetésekkel, mert az a tapasztalat, ha egy sikeres cég a profitjának zenitjén van, akkor az Orbán-kormány zaklatni kezdi, majd eladásra kényszeríti, s azokat általában az Orbán oligarchák veszik meg – olvashatjuk a német NTV, és a München Merkur honlapján, utóbbi nagyinterjút közölt a politikussal. Kezdi például a 90 százalékra megemelt extraadó kivetésével, de az SPD politikusához arról is érkeztek jelzések, hogy adott esetben megfenyegetik a dolgozókat is. Egyre több cég panaszkodik arra, hogy befektetéseik az utóbbi időben nagy kockázatnak vannak kitéve, mivel nem biztonságos többé a befektetői környezet. A hatóságok sokszor nem működnek együtt, amikor a cégek új szabályokhoz próbálnak igazodni, visszatartják az engedélyeket. Ugyanakkor Barley elismeri azt is, ezen a téren az autógyártó cégek továbbra is kivételt képeznek, mert alig fizetnek adót, kiváló kapcsolatot ápol velük a kormány és gyakran nekik kedvező adótörvényeket is hoz.

A Yahoo News-ban olvasható: az Ukrainszkaja Pravda is megerősítette, hogy Novák Katalin egyrészt augusztus 20-át a kárpátaljai magyarokkal fogja tölteni, másrészt három nappal később részt vesz a nemzetközi Krími Platform esedékes tanácskozásán, amely két éve a Krím visszaszerzésének stratégiáját dolgozza ki. Áder János vett részt az első ilyen ülésen, és azt bizonygatta, Trianon sérelmeit elszenvedve megérti a Krím-félsziget felszabadításának fontosságát.

André Watts 16 évesen lett ismert, amikor Leonard Bernstein vezényletében elkápráztatta zongorajátékával és tehetségével a közönséget, sőt még magát a filharmonikusokat is, ugyanis a váratlanul meghalt Glenn Gould helyett kellet beugrania a karmester kérésére – írja a Washington Post méltatásában, miután 77 évesen bloomingtoni otthonában végső álomra hajtotta fejét. S azért emeljük őt ki, mert édesanyja magyar volt, aki a II. világháború idején menekült el hazájából. Édesapja pedig afroamerikai származású katona. A komolyzenei világ első jelentős fekete zongoristájaként tartották és tartják számon. Édesanyja maga is kiválóan játszott zongorán, s ő kedveltette meg vele Liszt Ferenc művészetét. 10 évesen már a Philadelphiai Szimfonikusokkal lépett fel, igazi gyerekzseninek tekintették. André Watts egyébként Nürnbergben született. 1963-ban Grammy-díjat kapott, 2011-ben pedig Barack Obama elnök tüntette ki a Fehér Házban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.