2023. július 14., péntek

TÖBB SZÁZEZER HÁZTARTÁS CSÚSZHAT LE - A KÖZÉPOSZTÁLYBA IS BELEMAR AZ INFLÁCIÓ

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: B. VARGA JUDIT
2023.07.14.


A 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkezők száma szakértők szerint 300 ezernél kevesebb magyar háztartásra koncentrálódik. Ebbe a csoportba pedig egyre nehezebb bekerülni. Több százezer háztartás szembesül azzal, hogy képtelen megtakarítani, így a felemelkedés helyett inkább lefelé csúszik.


A társadalom 97 százaléka számára a „magyar álom” elérhetetlenné válását jelentheti a hosszasan fennmaradó infláció, a megtakarítás hiánya és az elmaradó gazdasági növekedés – állapította meg a Blochamps Capital a magyar középosztályról első alkalommal készített kutatásában. Mint kiemelték: több százezer háztartás szembesül azzal, hogy immár képtelen megtakarításra elkülöníteni a jövedelméből és ezzel áttörni a vagyoni felső-középosztály üvegplafonját ól.

Habár a vagyon mértékében növekedést tudott mutatni a legfelsőbb vagyondecilis, egyre nehezebb bekerülni a top 10, vagy inkább 3 százalék közé. A prémium, az affluens és a privátbanki réteg mindössze 630-650 ezer számlát, vagyis megközelítőleg 300-350 ezer főt tesz ki. Ezek a vagyoni rétegek rendelkeznek stabil megtakarításokkal és fix befektetési lehetőségekkel. A többi magyar háztartás sokkal nehezebb helyzetben van, hiszen jövedelmi alapon nem tud ahhoz eleget félrerakni, hogy tartósan stabil befektetési és megtakarítási helyzetbe kerüljön...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.