2023. július 21., péntek

VÁRMEGYÉBŐL HŰBÉRBIRTOK: MÁR HIVATALOS STATISZTIKÁKAT TORZÍT EL A NER

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2023.07.21.


Van két vármegye Magyarországon, amelyek építőipara évek óta kiugróan teljesít országos összevetésben. Az idén májusban Fejérben például másfélszer nagyobb volt az építőipari termelés értéke, mint a közép-dunántúli régió másik két megyéjében összesen (Veszprémben és Komárom-Esztergomban). Bács-Kiskun pedig még ennél is nagyobb mértékben szárnyalta túl közvetlen térségét. Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy az érintett megyék egyszerűen gyorsabban fejlődnek környezetüknél, és néhány nagyberuházás okozza az eltérést. Valójában azonban szó sincs erről. Az ágazati adatokat a kormányközeli építőipari cégek szárnyalása torzítja el annyira, hogy az már megyei szinten is látszik.

Élenjáró vármegyék

Ahogy a gazdaság egésze, az építőipar is erősen fővárosközpontú Magyarországon. Az ágazat termelésének bő harmada összpontosul Budapesten. Ez egy hajszállal alacsonyabb ugyan, mint amekkora részt a teljes hazai GDP-ből kihasít magának a főváros, de így is rendkívül jelentős. Az egyes megyék között ugyanakkor már nincs ennyire nagy különbség. Pest vármegye némileg kimagaslik, de ez mindig is így volt, már csak a többi megyénél jóval nagyobb népessége és Budapest közelsége miatt is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.