2023. augusztus 7., hétfő

AZ ÉLET ÉS IRODALOM 2023/31. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: Élet és Irodalom
2023.07.04.


P U B L I C I S Z T I K A

Kovács Zoltán
Hegyen-völgyön


Újra napirenden a kis forgalmú vasútvonalak ügye. Ez az alapjában véve közlekedési kérdés lassan két évtizede a politikai alkudozás fontos terepe. Egyfelől a jobboldal hazugságainak, másfelől a korábbi szocialista – szabad demokrata kormány gyávaságának a története. A Fidesz útja a kis forgalmú vasútvonalak megvédésétől ezek leállításáig. Az MSZP–SZDSZ útja a reformtervektől a szétesésig.

A vita arról folyik, hogy meg kell-e menteni ezeket a kevés utast szállító vasútvonalakat. Különösen ott, ahol mindössze néhányan váltanak jegyet, és az utazóközönség legföljebb a szabadjegyes vasutasokkal bővül. Ezt a forgalmat át kell terelni autóbuszra. A korábbi szocialista – szabad demokrata kormány második ciklusában reformba kezdett, és a visszafejlesztést ambicionálta, ez az államkassza sok milliárd forintos megtakarítását jelentette. Az akkori kormány bezárt több száz kilométer vasúti pályát, aztán leállította a tervet: megijedt a Fidesz ellenpropagandájától. A jobboldali ellenzék álláspontja ugyanis az volt, hogy a kis forgalmú vonalak azért kis forgalmúak, mert az állam nem költ rájuk, korszerűtlenné váltak, lassúak, emiatt nem utaznak rajtuk elegen.Tovább

A szerző további cikkei


Oblath Gábor - Simonovits András
Nyugdíjak, bérek és statisztikák


Magyarországon az elmúlt évtizedben az átlagos induló nyugdíj lényegesen gyorsabban emelkedett, mint az átlagnyugdíj. 2013 és 2021 között az előbbi (becslésünk szerint) évi átlagban nominálisan 9,5, az utóbbi 4,1 százalékkal nőtt, így az induló nyugdíj/átlagnyugdíj aránya 87-ről 130 százalékra, megközelítően 50 százalékkal emelkedett. A dinamikák e jelentős eltérése alapvetően azzal magyarázható, hogy amíg a meglévő nyugdíjak változása az inflációt követi, addig a kezdő nyugdíjak alakulása – az úgynevezett valorizáció révén – a hivatalos nettó átlagkereset növekedéséhez igazodik. 2013 és 2021 között az inflációt jóval meghaladó mértékben emelkedtek a hivatalos keresetstatisztika szerinti nominális bérek, így az induló nyugdíjak emelkedését az infláción felül az átlagos reálbér-növekedés is, a meglévő nyugdíjakét azonban 2010 óta szinte csak az infláció befolyásolta. Ez önmagában is feszültségek forrása, amit azonban tetéz, hogy a hivatalos nettó bérindex erősen túlbecsült lehet.1Tovább

A szerző további cikkei




Soós Kinga
Realista lecke a kínai felemelkedésről

Orbán Viktor nemzetközi helyzetértékelése Tusványoson

A szerző további cikkei


Molnár Erzsébet
Szomjúság



Bokros Lajos
A jegybankpénz rejtélye

A monetáris szabályozás elvi lehetőségei és hazai gyakorlata

A szerző további cikkei

Deák Dániel
Radikalizmus a teológiában


Mindennapi kenyerünket add meg nekünk,
és engedd, hogy közösen együk!
(Leonardo Boff)

Egy keresztény egyházról és a teológiáról sokkal inkább a báránykák jámborsága vagy az angyali doktor jut eszünkbe, mintsem a fennálló viszonyokkal szembeni ellenállás programja. Vannak azonban válságos idők, amikor közvetlen, átfogó és gyökeréig hatoló kritikára van szükség. Amikor olyan nagy az elnyomatás, hogy az igazság mellett kiálló teológus sem hallgathat a bajok láttán.

A katolikus világegyházba tömörült hívek egyazon Urat imádják, de nem ugyanúgy. Magában Rómában is megfogalmazódnak merevebb és rugalmasabb, mérsékeltebb és inkább progresszív nézetek. Az egyházon belül nyilvánvaló választóvonal a második vatikáni zsinathoz – a nyitás és újraépítkezés (aggiornamento) zsinatához – fűződő viszonyulás.Tovább

A szerző további cikkei

Zelei Dávid
Pedro Sánchez

választási szabadulóművészet mesterfokon

A szerző további cikkei

Tamás Ervin


F E U I L L E T O N

Borcsa János
Az erdélyi Üvöltés


I R O D A L O M 

Markó Béla
Terrorelhárítás


A szerző további cikkei

Kőrössi P. József
Hazudik, vagy nem hazudik


„Barátai már nincsenek” (Maupassant)Tovább

A szerző további cikkei




Solymosi Bálint
– felderítés és szuvenír –


„...az élet ajándékainak ez a fatális tökéletlensége,
mely által megtévesztőek és csapdába ejtenek...”
(Joseph Conrad) 
Tovább

Tőzsér Árpád
Álmodó vár


Tőzsér Árpád
Hatásiszony

Hommage à Harold BloomTovább

Tőzsér Árpád


K R I T I K A

Károlyi Csaba
Az angoltanár dermisze


Nádasdy Ádám: Hordtam az irhámat. Beszélgetések, írások, naplók 1994–2022. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023, 194 oldal, 4499 Ft

Nehéz erről a kötetről kritikát írni. Nem azért, mert ez általában is nehéz, hanem most főleg azért, mert Nádasdy írásai annyira személyesek, barátságosak, hogy a kritikának óhatatlanul a személyes megszólalást is szükséges érintenie, ez a megszólalás pedig egyszerűen üdítő. Emberi. Normális. Vicces. Hezitáló. Esendő. Előzékeny. Tanáros. Sose kioktató. Mindig megvilágító. Eligazít az élet dolgaiban, mint egy bölcs öreg. Bevallja, mint egy még bölcsebb öreg, hogy igazából nem tud eligazodni az élet dolgaiban. De megkímél a legbölcsebb öreg legkegyetlenebb belátásaitól.Tovább

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Andócs Zoltán. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább

A szerző további cikkei

Peragovics Ferenc
Ex libris


Kairosz Kiadó, Budapest, 2022, 207 oldal, 4200 Ft

Typotex Kiadó, Budapest, 2023, 302 oldal, 5900 Ft

Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, Budapest, 2022, 367 oldal, 3990 Ft

Lábnyom Könyvkiadó, Budapest – Vydavatel’stvo Zeleny kocúr s. r. o., Somorja, 2022, 407 oldal, 5450 Ft

A szerző további cikkei

Deczki Sarolta
A cigány menyasszonyok halála


Carmen Mola: A legyek menyasszonya. Fordította Tolvaj Zoltán. General Press Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2023, 358 oldal, 4490 Ft

A legyek menyasszonya igazi, kőkemény hard-boiled krimi, erős thriller-beütésekkel. Gyenge idegzetű olvasóknak nem ajánlott, a szerzők egyáltalán nem ódzkodnak a kegyetlen, erőszakos jelenetektől, az emberi lélek legsötétebb oldalának a megmutatásától. Ahogyan egy velük készített interjúban mondják, ezekből eredetileg még több is volt a regényben, de húztak belőle. Így is futkároz az ember hátán a hideg, mert három, borzalmas módszerrel elkövetett gyilkosság mellett megjelenik a deep web ocsmány világa is. Elviszik az elviselhetőség határáig a közlést, de ott megállnak, ráadásul mindezt remek karakterekkel és leírásokkal, fordulatos, pörgős történetszövéssel ellensúlyozzák.Tovább

A szerző további cikkei

Mohai V. Lajos
Az égi más


Fűzfa Balázs: Szemben a valósággal. 24 előadás a magyar irodalomról. Savaria University Press, Szombathely, 2023, 486 oldal, 2980 Ft

Az előadások (fejezetek) legfőbb jellemzőjének – a tágas szemhatár mellett – a felszabadultságot érzem paradox módon azzal a gyötrelmes helyzettel szemben, amely megszülte azokat, ez pedig a világjárvány időszaka volt. A szerző kísérletinek mondja a vállalkozását, pedig tudjuk, hogy tanári, tankönyvírói pályájának kulcsát bizony az újraéledő kísérletezés adja, tankönyveinek varázsát ez hatja át, amit a könyvé lett előadássorozat is ékesen bizonyít.Tovább

A szerző további cikkei

Vida Márton
Magyar emigráció­történeti kalauz


Nóvé Béla: Magyar emigráció­történeti kézikönyv. Országos Szé­chényi Könyvtár, Budapest, 2023, 375 oldal, 3800 Ft

A két fő rész után a közel négyszáz oldalas kötet nem ér véget, a kutatói célközönség számára a jegyzetek és a bibliográfia is külön figyelmet érdemelhet. A jegyzetek ugyanis gazdag kiegészítésekkel, további források említésével megkerülhetetlenek a konkrét kutatási kérdésekben mélyebben elmerülni vágyók számára; a bibliográfia alfabetikus rendezése pedig megkönnyítheti azoknak a kutatóknak a dolgát, akik annak szisztematikus áttekintését maguk szeretnék elvégezni.Tovább

A szerző további cikkei

Szokács Kinga
Szűk, mint egy koporsó



Tove Ditlevsen: Gyerekkor. Fordította Kertész Judit. Park Könyvkiadó, Budapest, 2023, 129 oldal, 4999 Ft

A New York Times recenzense vallomásos autofikciónak nevezi Ditlevsen regényét, de itt most inkább az az érdekes, hogy miben áll a könyv irodalmi ereje és szépsége. A különféle (gyermeki-mágikus, szentimentális, bölcs, szarkasztikus stb.) nézőpontokból való beszéd árnyalatainak arányos működtetése úgy tűnik, nem valamiféle tanult módszer, hanem a már tízéves korában verseket író szerző veleszületett képessége. Közhely, hogy egy regény/vers/dráma első mondata kitüntetett hely, ez erre a történetre is érvényes, itt így hangzik: „Reggel még volt remény.”Tovább

A szerző további cikkei

Papp Sándor Zsigmond
A valóság reményteli elégiája


Tove Ditlevsen: Gyerekkor. Fordította Kertész Judit. Park Könyvkiadó, Budapest, 2023, 129 oldal, 4999 Ft

Memoárként vagy a manapság divatossá vált autofikcióként olvasható a Gyerekkor, a Koppenhága-trilógia első része? A főszereplő és a szerző névazonossága, számos életrajzi egyezés az emlékiratok, a Márai-féle vallomások felé tolja a szöveget, a vívódások és szorongások belső térképének költői és igen szuggesztív ábrázolása viszont elemeli ettől. Főként – és ezek a kötet legerősebb, legemlékezetesebb részei – amikor a gyermekkorról beszél, amit hol koporsóhoz, hol „használt, molyrágta, szakadt és lyukas szőnyeghez” hasonlít, vagy igen meggyőzően érvel amellett, hogy ez az időszak úgy beleivódik az emberbe, mint a szag, és olyan sajátos is, mint az ujjlenyomat.Tovább

A szerző további cikkei

György Péter
RE:RE


Re:Re, Modem, Debrecen, szeptember 17-ig.

A szerző további cikkei

Széplaky Gerda
Szabadsággyakorlatok


Boglár itt és most, Vaszary Galéria, Balatonfüred, 2023. augusztus 24-ig.Tovább

A szerző további cikkei

Wagner István
Szívbéli szimpátia


Cornelia Gurlitt & Anton Kolig – Reise der Herzen, Lentos Kunstmueum Linz, megtekinthető augusztus 13-ig.Tovább

A szerző további cikkei

Stőhr Lóránt
Az atom Prométheusza


Christopher Nolan: Oppenheimer

Bár lelkes kritikusai mesterművének tartják, az Oppenheimer Nolan egyik legkevésbé eredeti alkotása. Nyoma sincs benne a Memento csavaros időkezelésének, az Eredet álom és valóság közötti ugrálásának, A sötét lovag szorongatóan éjfekete Batman-olvasatának. Nolant rabul ejtette Oppenheimer alakja, akinek életén keresztül a modern tudományról és kultúráról, a huszadik századi amerikai politikáról, a hatalom természetrajzáról, az emberiség elpusztításának kézzelfogható veszélyéről egyszerre próbált magvasat szólni.Tovább

A szerző további cikkei


Molnár Zsófia
Félig tele


Még egy kört mindenkinek, Orlai Produkció, Városmajori Szabadtéri Színpad, július 20.

Mert Thomas Vinterberg Még egy kört mindenkinek című filmje nem felhőtlen komédia, nyári kikapcsolódás, még ha a mellékszereplőktől megfosztott színpadi verzió helyenként kínál is afféle jutalomjátéknak beillő magánszámokat a színészeknek. És kivételesen nem is a túlzott alkoholfogyasztásból fakadó burleszkszerű ügyetlenkedésre kell itt gondolni, bőven akad benne más kijátszanivaló is, amit Schruff Milán, Epres Attila, Király Attila és Debreczeny Csaba szépen ki is játszik. Négy szerethető, karakteres figurát alakítanak, akik fiatalon nagy reményekkel indultak neki az életnek, a tanári pályának, most meg tessék, elérkezett az életközepi válság, megfeneklettekTovább

A szerző további cikkei

Fáy Miklós
Ellentenornagy


Michael Spyres: Contra-tenor – Erato-Warner, 2023

Nem azt akarom mondani, hogy Michael Spyrest olyan élmény hallgatni, mint Bartolit. De van ez az imidzs, hogy ez a kék szenű, amerikai fazon lemegy a pincébe és fölszalad a padlásra egytelen lendülettel, oda kell rá figyelni, és most, hogy már figyelnek rá, elénekel egy Mazzoni-áriát. Nem is tudtam, hogy létezett Mazzoni nevű zeneszerző. Mit lehet ezen nem szeretni?Tovább

A szerző további cikkei

Csengery Kristóf
Örökségek


Heritages. Balázs Fülei. Hungaroton

Fülei Balázs a közelmúltban készített egy lemezt, amelynek a Heritages – Örökségek – címet adta. A műsor első pillantásra heterogén, sőt, tarka: az elhangzás sorrendjében Bartók, Ginastera, Kodály, Lutosławski, Grieg és Gershwin művei – egy-egy magyar, argentin, ismét magyar, lengyel, norvég és amerikai szerző. Összeillenek? Látszatra nem, valójában nagyon is. Talán nem a szerzők, inkább a művek.Tovább

A szerző további cikkei

Torma Tamás
Szellemházból ötcsillagos


A felújított Drechsler palota az Andrássy úton

Látszik tehát, hogy a hely tele van történelemmel. Felújítva pedig ötcsillagos szálloda lett, nem kifejezetten köztér, tehát leginkább a homlokzatával, a külső látványával és a belső fotóinak látványával ismerkedhetünk újra – de ez így volt az elmúlt húsz évben is, amikor bezárva romlott a szemünk előtt.


I N T E R J Ú

Várkonyi Benedek
„Darwin új látcsövet adott”

Interjú Pléh Csabával

P Á R A T L A N

BGY
JÓSLAT


A szerző további cikkei











(celebrálja Nyerges András)
HETI TEXTUS


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.