ÉLETÚTINTERJÚ ILLÉSNÉ ÁNCSÁN ARANKÁVAL, OLÁH IBOLYA EGYKORI NEVELŐJÉVEL

SZABAD EURÓPA
Szerző: kecsup.hu
2023.07.30.

Még ma is megríkatja egy-egy nehéz sorsú fiatal története, de saját tapasztalatai elég erőssé tették ahhoz, hogy egy életre elköteleződjön a gyermekek nevelése, védelme mellett. Illésné Áncsán Aranka, Oláh Ibolya egykori nevelője évtizedekig dolgozott a tiszadobi gyermekotthonban – ebből tizenkét évig intézményvezetőként –, mielőtt a kecskeméti SOS faluhoz hívták volna. Jelenleg saját alapítású civil szervezetével igyekszik segíteni az állami gondozásból kikerülő fiatalok elakadásain, mert legfőbb céljuk az, hogy az egykori neveltek gyermekei már ne kerüljenek állami gondozásba.

Hogy zajlott a gyermekkorod?

Bár a szüleim szabolcsiak voltak, én pedig Nógrád megyében születtem, a gyerekkorom egy részét Heves megyében töltöttem. Ennek oka, hogy édesapám katonatiszt volt, és a lakhelyünk mindig attól függött, hová helyezték. Hároméves koromban meghalt édesanyám, ami elég jelentősen befolyásolta az életem, ugyanis egy klasszikus mostohaanya nevelt engem a kemény katonatiszt édesapám mellett. Nem igazán tapasztaltam tehát meg, hogy milyen egy szerető családban felnőni, de ez engem nem tört össze, hanem épp ellenkezőleg, erőssé tett. Tudatosan törekedtem arra, hogy tizennégy éves koromban elmehessek otthonról. Kollégista lettem Budapesten, ahol vegyészlaboránsnak tanultam. Ki nem álhattam a kémiát, de a bátyám is ott tanult, és tudtam, hogy csak akkor mehetek el otthonról, ha én is ott fogok továbbtanulni. Csak így volt esélyem kiszabadulni a mostohaanyám látóköréből...

ITT OLVASHATÓ