2023. augusztus 9., szerda

NAHALKA ISTVÁN: A NER MILITÁNS FILOZÓFIÁJA EGYRE JOBBAN ÉRVÉNYESÜL AZ OKTATÁSBAN

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.08.08.



Nem csak a honvédelem lehet új tantárgy szeptembertől az iskolákban, a státusztörvény rendelettervezetében belügyi ismeretekről, sőt, bizonyos körülmények között testnevelés tanításáról is szó van – emlékeztetett Nahalka István oktatáskutató. Úgy vélte, a kormány szeretné, hogy minél több gyerek érdeklődjön a rendőrségi meg honvédelmi pálya iránt, mert úgy látszik, gondjai vannak a létszám biztosításával. Persze, elfedik vele a pedagógushiányt is, anélkül, hogy érdemi lépéseket tennének annak megoldására. Ugyanakkor az átalakulások eredményeként gyakorlatilag megszűnik Magyarországon a filozófia, és az etika oktatása. A NER militáns filozófiája pedig egyre jobban érvényesül.


Új „honvédelem” tantárgy próbaoktatása kezdődik a következő tanévtől az ország 120 iskolájában. A tantárgyat választhatóként a Honvédelmi Minisztérium szorgalmazta, az intézmények kiválasztásában a Belügyminisztérium, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium is közreműködött. A próbaoktatást a Honvédelmi Minisztérium szakemberekkel támogatja. De indokolt-e a honvédelem tantárgy bevezetése az iskolákban?

Valamekkora „piaca” lehet ennek, mert a fiatalok között lehetnek olyanok, akik honvédelmi pályára készülnek, és számukra érdekes lehet ez a dolog. Egyébként arra, hogy bevezetnek új tantárgyakat, és azokat fakultatíve lehet választani a szabadon választható órák terhére, minden jogi lehetőség megvan. Ezt jogilag megtámadni nincs lehetőség. Ilyen alapon más fakultatív oktatást is be lehetne vezetni. De mégis, mintha egyfajta militarizálódás lenne érzékelhető, mintha egyre inkább érvényesülne a NER a militáns filozófiája, és ez nem jó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.