2023. augusztus 15., kedd

SZÁZMILLIÓKAT VESZÍT A MÁV A KEDVEZMÉNYES BÉRLETEK MIATT - A SZAKTÁRCÁNÁL VISZONT ÚGY LÁTJÁK, CSAK AZ EMELKEDŐ TREND TÖRT MEG

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2023.08.15.


Zuhanórepülésbe kezdett a MÁV menetdíjbevétele. Az idei évet még a tavalyi januári bevételhez képest 2,3 milliárdos plusszal nyitó állami vasúttársaság júniusra már több mint 400 millióval maradt el a 2022-es nyár nyitó havi bevételétől. A cég az első négy hónapban hullámzóan ugyan, de összesen 7,5 milliárd fölötti többletet hozott össze a jegy- és bérleteladásból. Orbán Viktor azonban a februári évértékelő beszédében bejelentette, hogy új kedvezményes vasúti bérleteket vezet be a MÁV május elsejétől. (Az egy megyére érvényes bérlet 9450 forintba, a teljes országot lefedő bérlet 18 900 forintba kerül, a diákok 90 százalékkal kevesebbet fizetnek.)


Ennek hatása pedig hamar jelentkezett. A cég egyik belső elemzéséből Népszavához eljutott adatok szerint már májusban 953 millió forinttal csökkent a bevétel az idei áprilisi menetjegy- és bérleteladáshoz képest, de még így is több mint félmilliárdos többletet tudtak összehozni az előző évihez viszonyítva. Júniusban már nem sikerült ez a bravúr. A visszaesés májushoz képest meghaladta az egymilliárdot, a menetdíjakból befolyt összeg pedig csaknem félmilliárddal kevesebb volt, mint 2022 júniusában. Alig két hónap alatt tehát 2 milliárdot vett ki a MÁV kasszából a szakmai szervezetek szerint inkább politikai terméknek, mintsem közlekedéspolitikai döntésnek nevezhető kormányzati intézkedés.

S még hol vagyunk az év végétől. A MÁV ugyan tett egy erőtlen kísérletet, hogy legalább az Intercityk és a gyorsvonati pótjegyek megtartása révén némi plusz bevételre tegyen szert, de a közlekedési tárcát vezető Lázár János májusban egy parlamenti felszólalásában megígérte, hogy rendezi a pótdíjak kérdését. Végül az IC- és gyorsvonati pótjegyeket júliustól megszüntették, sőt, a korábbi tervekkel ellentétben lehetővé tették, hogy az országbérlet is érvényes legyen az Intercityken, másodosztályon. Lázár elmondta, hogy a kedvezményes bérlet nagy siker, már több mint 350 ezren váltottak megye- vagy országbérletet. Hozzátette: további 70 ezer diák vett országbérletet, ez utóbbi szerinte „ nyáron is jelentős mobilitást biztosít majd a fiatalok számára a szórakozás, a kikapcsolódás, az ország turisztikai célpontjainak igénybevétele okán”. De nemcsak nekik segítenek a szabadidő eltöltésében, hiszen szinte minden nagyobb fesztiválra és sporteseményre még olcsóbb jegyet kínál a MÁV, így a héten kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságra az ország bármely pontjáról 2023 forintos jeggyel lehet utazni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.