2023. augusztus 15., kedd

VÉGVESZÉLYBE KERÜLTEK IVÁNYI GÁBORÉK, MÁR FIZETÉSRE SINCS PÉNZ

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2023.08.15.


A magyar államot olyan emberek irányítják, akiknek tisztességes demokráciában és jogállamban hosszú időre börtönben lenne a helyük – jelentette ki Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke. Krízisalapot hoztak létre, ebből igyekeznek legalább részben pótolni a leginkább nehéz helyzetben lévő, rászoruló munkatársaik kiesett bérét.


Iványi Gábor azért hívott össze nemzetközi sajtótájékoztatót, hogy beszámoljon arról: az adóhatóság – szerinte nyilvánvalóan Orbán Viktor miniszterelnök utasítására – késedelmi kamat és egyéb tartozások címén elvonta az állami feladatok átvállalását végző intézményeik csaknem teljes összegét, 175 millió forintot. Ebben a hónapban ezért nem tudnak fizetést adni mintegy ezer munkavállalójuknak.

Iványiék szociális, oktatási és egészségügyi intézmények sorát tartják fenn, szolgáltatásaikat mintegy húszezren veszik igénybe: többségük az ország legszegényebb rétegéhez tartozik. Intézményfenntartói nehézségeik – mondta a lelkész – abból adódnak, hogy a fideszes kormány „kifejezetten büntető szándékkal, hamis indokkal” 2011-ben elvette egyházi státuszukat. Így nem juthattak hozzá a nélkülözhetetlen kiegészítő támogatáshoz, költségvetésük legalább negyven százalékától elestek. Annak ellenére, hogy a magyar Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság is törvényellenesnek minősítette az eljárást, a MET máig nem kapta vissza eredeti egyházi státuszát. Az állam – hangsúlyozta Iványi Gábor – 12 milliárd forinttal tartozik nekik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.