2023. szeptember 23., szombat

A VÁLSÁG ÁRNYÉKÁBAN IS VOLT 450 MILLIÁRDJA SPORTRA AZ ORBÁN-KORMÁNYNAK

MFOR
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2023.09.23.


Az elmúlt években megfigyelhető gyakorlattal szemben a kabinet a szokottnál némileg korábban elérhetővé tette a 2022-es költségvetés zárszámadási törvénytervezetét. Hogy miért találták úgy, hogy ezt az - amúgy tényadatokat tartalmazó - dokumentumot társadalmi egyeztetésre kell bocsátani, az már egy másik kérdés.


Mindenesetre, ha már így alakult, mi is élünk a lehetőséggel és hagyományainkhoz híven megpróbáljuk összegezni, hogy a sporttal összefüggésben mennyit költött el a kormány. A helyzet ezúttal pikáns. Főként azért, mert a tavaly februárban kirobbant orosz-ukrán háború még egy újabb komoly kihívások elé állította a magyar gazdaságot és a kormányzatot. Az egyre inkább gyorsuló inflációs környezetre, az - elmaradó uniós pénzek és a korábbi költségvetési osztogatás miatt - egyre méretesebb költségvetési hiányra, valamit a remélttől elmaradó, majd recesszióba süllyedő gazdasági teljesítményre mind válaszokat kellett adnia a fiskális (és monetáris) politikának. Ennek eredménye volt az is, hogy hosszú idő után először kényszerült a már elfogadott költségvetés átírására és házon (vagyis tárcákon belüli) megszorítások bevezetésére, állami beruházások lefújására a kabinet.

Akad azonban egy olyan terület, egy stratégiai ágazat, ahol mindezekből a problémákból semmi sem látszik, hiszen a zárszámadásban szereplő tételek összesítése alapján az eredetileg tervezettnél majd' harmadával többet költött a kormány. Ez pedig a miniszterelnök egyik - ha nem az egyetlen - szíve csücske: a sport...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.