2023. szeptember 7., csütörtök

„ENNYI PÉNZBŐL ÉLNI, LÉTEZNI LEHETETLEN” – MINIMÁLBÉRT KÖVETELNEK A ROKONAIKRÓL 0-24-BEN GONDOSKODÓK

MÉRCE
Szerző: FAZEKAS LÁZÁR BENJÁMIN
2023.09.07.


Az otthonápolók helyzetére és az ápolási díj emelésének szükségességére hívta fel a figyelmet az aHang egy pop-up kiállítás keretében a Blaha Lujza téren. Az egy napos kiállításon azokat az eszközöket jelenítették meg, amelyeket a rokonaikról gondoskodóknak hónapról hónapra, súlyos összegekért kell megvenniük a 40–80 ezer forint közötti ápolási díjból. A tárgyakat, pelenkákat, gyógyszereket otthonápolók vallomásai és üzenetei kísérték, amiket egy sajtótájékoztató keretében felolvastak az eseményre meghívott, de arról távolmaradó gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárt, Fülöp Attilát ábrázoló figurának.

Az eseményen Tölgyfaszegi László Attila, aki 10 éve ápolja otthon halmozottan fogyatékos édesanyját elmondta, jelenleg kiemelt ápolási díjban részesülnek, ami a kapható legmagasabb összeg, 73.980 forint (kiemelt összegű ápolási díj bruttó 82.200 forint, amiből 10% nyugdíj-hozzájárulás még levonásra kerül).

„Ebből kellene megvenni mindent, ebből kellene létezni, élni. Ez lehetetlen”

Tölgyfaszegi szerint az otthonápolást végzők körében nagy probléma a kiégés, hiszen rengeteg a fizetnivaló, nincs pihenőidő és hatalmas a bizonytalanság. Sokan pedig fizikailag is belerokkannak az embert próbáló feladatba, hiszen nekik kell a fekvőbeteg hozzátartozójukat mozgatni, pelenkázni, a több tízkilós tolókocsival bevásárolni.

„A magyar állam nem hajlandó tudomást venni arról, hogy amit otthon végzünk, az a legolcsóbb formája egy beteg ember ápolásának. Ha ezt a család végzi, akkor kérem szépen, legalább a minimálbért, sőt a szakmai minimálbért legyen olyan kedves kifizetni, tekintse munkaviszonynak, mert jelen pillanatban ott tartunk, hogy ugyan szolgálati időnek minősül az otthonápolás, de nem számít bele se a nyugdíjba, se a rokkantsági ellátásba”

– ismertette a jelenlegi helyzetet Tölgyfaszegi, aki a társadalmi közönyről is beszélt: szerinte sokan nem vesznek tudomást arról, hogy bárki kerülhet ilyen helyzetbe.

Az aHang az eseménnyel a témában indított petíciójára szeretné felhívni a figyelmet, amiben tisztességes megélhetést követelnek az otthonápolóknak. Ebben beszámolnak arról, hogy az ápolási díj alapösszege 2023-ban bruttó 45.665 forint havonta, az emelt összegű bruttó 68.500, a kiemelt összegű ápolási díj pedig bruttó 82.200 forintot jelent.

„Ez az összeg méltatlan, nem mérhető az akár egész napos ápolás terheihez.”
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.