2023. szeptember 7., csütörtök

ÍME AZ ÖT MŰANYAG, AMINEK A LEGTÖBB HULLADÉKOT KÖSZÖNHETJÜK

QUBIT
Szerző: TÓTH ANDRÁS
2023.09.07.


Az emberiség által eddig előállított több milliárd tonnányi műanyagnak csak 9 százalékát hasznosították újra, a szemét 79 százaléka a környezetben vagy telepeken végzi. De mik azok a műanyagfajták, amelyek még a PET-nél is veszélyesebbek?


A műanyag vagy a papír szívószállal ártunk kevésbé a bolygónak? Augusztus végén megjelent egy friss tanulmány, amely szerint nehezen lebomló szintetikus szerves vegyületeket (PFAS) találtak papír szívószálakban, és ismét fellángolt az a vita a műanyagból készült használati eszközökről és környezetbarátabbnak tartott alternatíváikról, ami a zacskók és táskák különböző környezeti hatásai körül évek óta zajlik.

Az emberiség 2015-ig 8,3 milliárd tonna műanyagot állított elő, és 6,3 milliárd tonna műanyaghulladékot termelt, ami több mint három balatonnyi víz tömegének felel meg. Ennek csupán 9 százalékát hasznosították újra, míg 79 százaléka, azaz 5 milliárd tonna a környezetben vagy szeméttelepeken végezte, és ez 2050-ig 12 milliárd tonnára nőhet – állítja Roland Geyer, a Kaliforniai Egyetem ipari ökológiával foglalkozó professzorának és kollégáinak 2017-ben publikált kutatása, ami összegezte az eddigi globális műanyaggyártásról és -felhasználásról, valamint a műanyagok sorsáról elérhető adatokat.

A szakértők szerint 2015-ben például 407 millió tonna műanyagot gyártottak, és 302 millió tonna műanyaghulladék keletkezett. A létrejött hulladék közel felét, 142 millió tonnát a csomagolóanyagok tették ki, ami csak egy év alatt 23,6 gízai nagy piramis tömegével egyenlő szemetet jelent. Ez nem csak a szárazföldeken okoz problémát, hanem a Föld óceánjaiban is, amelyeken öt nagy szemétszigetet tereltek össze a tengeráramlások...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.