2023. szeptember 21., csütörtök

LELKI GYAKORLAT, AHOL NEM DÖNTENEK SEMMIRŐL, MERT NINCS IS MIRŐL

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.09.21.


„Ez nem szellemi, hanem egy lelki gyakorlat, nem az a célja, hogy közösen eldöntsenek bármit is, nem ott határozzák meg közösen, hogy mi fog történni, mert az már eleve eldöntetett.” Ezt válaszolta Szentpéteri Nagy Richard arra a kérdésre, vajon mi a valódi célja a Fidesz által rendre összehívott eligazításoknak, mint amilyen az eheti esztergomi frakcióülés is. Az előzetes beharangozóban már belőtték azokat a témákat, amelyekről – állítólag – szó lesz, ám ezek között egyetlen olyan sincs, amit már ne rágtak volna a fideszes képviselők (és hívek) bőre alá. Vannak ugyan a nyilvánosságnak szóló fideszes „összetartások” – ilyen például Kötcse és a Tranzit fesztivál –, de egy ilyen frakció-eligazítás az alkotmányjogász, politológus szerint csak a brancsnak szól, pont olyan, mint egy céges összetartás. Csak éppen ebben a résztvevő képviselők individuuma már nem létezik, csak nyomogatják majd a gombokat a parlamentben a Főnök utasítása szerint...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.