2023. szeptember 15., péntek

VÉGRE A KORMÁNY IS BEISMERTE, HOGY TARTHATATLAN AZ IDEI 15 SZÁZALÉKOS INFLÁCIÓ

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.09.15.


„Ha úgy vesszük, három műszakban dolgoznak az infláción: a reggeli műszakban a jegybank az infláció csökkentéséért tesz, a délelőttiben a kormány is, ám ez utóbbi a délutániban már – képletesen szólva – dobálja a benzines palackokat” – jellemezte az infláció elleni állítólagos harcot Katona Tamás. A Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke szerint ezzel is régóta be vagyunk csapva. Azzal kapcsolatban kerestük, hogy a szerdai kormányinfón közvetve elismerték, nem lesz tartható a 15 százalékos idei infláció. Habár általában a magasabb inflációnak köszönhetően gyarapodni szokott a költségvetés bevétele, most ez nem így van: a tervezettnél mintegy 600 milliárddal kevesebb áfa- és jövedéki adó áramlik be az államkasszába, köszönhetően a tíz százalékos fogyasztás-bezuhanásnak. Ilyenre nem volt példa még a 2008-as válság idején sem – hívta fel a figyelmet a szakértő.

„A törvény pontosan meghatározza, mekkora infláció, illetve a nyugdíjas vásárlási kosár mekkora mértéke esetén jár a novemberi nyugdíjkorrekció" – mondta Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón a novemberi nyugdíjkorrekció kapcsán. Egy kérdésre nem cáfolta, hogy várhatóan 18 százalékos lesz az idei infláció, ami meghaladja a törvényben előírt 15 százalékos mértéket. Ez változást jelent a kormány kommunikációjában, hiszen eddig egyszerűen nem voltak hajlandók tudomásul venni a realitásokat, a szakértők véleményét, de még a Magyar Nemzeti Bank prognózisát sem, s kitartottak amellett, hogy az idén az éves infláció nem fogja meghaladni a 15 százalékot.

Habár korábban a nyugdíjas szervezetek és az ellenzék is sürgette, hogy – tekintettel a 20 százalék felett ragadt inflációra – ismerjék el, tarthatatlan az idei 15 százalékos „belövés”, s ezért már nyáron hajtsanak végre nyugdíjkorrekciót, a kormány ellenállt. Gulyás Gergely a június közepén tartott kormányinfóján a következőképpen verte vissza a „támadásokat”: „Ha erre okot adó körülmény van, akkor azt novemberben fogják kifizetni” – szögezte le, hozzátéve: „amikor látszik, hogy az infláció magasabb lesz, akkor szokta ezt előrehozni a kormány. Most azonban az látszik, hogy az infláció nyáron visszazuhan, így nem gondolkoznak abban, hogy előre hozzák a nyugdíj-kiegészítés kifizetését”. Pedig a Matolcsy-féle jegybank már magasabb éves inflációról beszélt, sőt! Míg tavasszal még 15-19,5 százalék közé várták, júniusra már az alsó sávot 16,5 százalékra tette az MNB...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.