„AZ OKTATÁS BIZONYOS ÉRTELEMBEN MÁR ÖSSZEOMLOTT, DE A TÁRSADALOM JELENTŐS RÉSZE NEM VESZI ÉSZRE”

NÉPSZAVA
Szerző: F. SZABÓ KATA
2023.10.28.

A rossz minőségű oktatás hatása nem most érződik rögtön, hanem tíz év múlva. És nem fogunk tudni azonnal javítani rajta, ahhoz kell további tíz év, vagyis rögtön húsz éves lemaradásban vagyunk – állítja Lannert Judit oktatáskutató. Interjú.

Az október 23-i tüntetés a sokadik olyan demonstráció volt az elmúlt több mint egy évtizedben, amely az oktatás fenntarthatatlan helyzetére hívta fel a figyelmet. Mégsem változott semmi. Lehet még várni bármit is egy ilyen demonstrációtól?

Fontos, hogy életben tartják a lángot, még akkor is, ha ez jelenleg elsősorban csak Budapesten sikerül. És arra is biztosan jók ezek a tüntetések, hogy az oktatás helyzetével elégedetlenek láthatóak maradjanak, aktív állampolgárok lehessenek. Emellett kezdenek egymásra találni azok a civil szervezetek, amelyek az oktatás ügyével foglalkoznak. Ugyanakkor nekem nagyon hiányoznak az egyetemisták.

A 2010-es évek elején ők kezdtek el először szerveződni, tiltakozni. Hova lettek azóta az egyetemisták?

A professzorok és az egyetemi vezetők többsége beállt a sorba, totálisan behódolt a hatalomnak, egyáltalán nem mutatnak példát a diákjaik számára ilyen szempontból. Egészen dermesztő élmény, hogy az egyetemi és akadémiai szféra ennyire hallgat, miközben egy ilyen helyzetben nekik lenne a legnagyobb szerepük a tiltakozásokban. És közben egészen különleges dolog, hogy ennyire fiatal gyerekek állnak ki, és próbálnak változást elérni.

Vidéken is ugyanolyan rossz az iskolák helyzete, sőt. Miért mondja mégis, hogy ez látványosan budapesti történet jelenleg?

Mert nekik, főleg a fővárosi elitgimnáziumokban, még vannak olyan pedagógusaik, akik mernek példát mutatni ilyen téren, és támogatják őket, hogy kiálljanak a jobb oktatásért. És az is igaz, hogy paradox módon Budapesten és Pest megyében a legnagyobb a pedagógushiány, mert itt van a tanároknak a legtöbb lehetősége továbblépni, ha el akarják hagyni a szakmát, vagyis ez valójában a főváros erősségét mutatja. Jártam mostanában több vidéki iskolában, ahol mindenki aláírta a státusztörvényt, és ez teljesen érthető, de ez azért nem jelenti azt, hogy nincsen baj.

Az OECD legfrissebb, szeptember közepén megjelent oktatási jelentésében (Education at a Galnce 2023) több mutatóban is utolsó helyen végzett Magyarország. De a tanár-diák arányra vonatkozó adatokat a kormányzat is szívesen idézte, mondván: míg nálunk egy tanárra átlagosan 10,6 diák jut, addig az EU-ban átlagosan 12,1 diák. Kinek higgyünk, hogy kell értelmezni ezeket a számokat?

Az adatok félreértelmezése zajlik. Nem nyíltan hazudnak, csak kivesznek a kontextusból egy valós számot, és teljesen félremagyarázzák. Az a probléma, hogy hiába jut kevesebb gyerek egy tanárra, mint az uniós átlag, a rendszer nagyon pedagógus-intenzív; sok a kicsi iskola és nagyon sok a tantárgy, viszonylag sok tanórával. Vagyis túl sok pedagógust alkalmazunk, ami persze abszurdnak hangzik a jelenlegi helyzetben, amikor mindenki a tanárhiányról beszél. Meg kellene látni az összefüggést: minél több a tanár, annál kevesebbet tudnak nekik fizetni. Ha alulfizetett a pedagógus-szakma, a fiatalok nem fogják ezt a pályát választani. Először mindig a béreket kell nézni. Ha nem marad el a diplomások átlagbérétől a pedagógusok bére és úgy jut kevés tanuló egy pedagógusra, akkor ott valóban minőségi oktatás lehet. De ha a viszonylag jó tanár-diák arány ára, hogy alulfizetett, rosszul felkészült pedagógusok tanítanak, annak még akkor sincs értelme, ha egyébként kicsik a csoportok...

ITT OLVASHATÓ