2023. október 19., csütörtök

BRUTÁLIS FIDESZ-DOMINANCIA: A TURISZTIKAI TÁMOGATÁSOK KÖZEL 80 SZÁZALÉKÁT KORMÁNYPÁRTI ÖNKORMÁNYZATOK KAPTÁK

24.HU
Szerzők: MÁZSÁR TAMÁS, MOLNÁR BÁLINT
2023.10.19.


A hazai turisztikai fejlesztéseket összefogó kormányzati ernyőprogram, a 2017-ben indult Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program célja az volt, hogy Magyarországot 2030-ig Közép-Európa turisztikai központjává emelje. Féltávnál az látható: a tíz legnagyobb összegű támogatást fideszes önkormányzat kapta, arról nem szólva, hogy a fideszes vezetésű megyei jogú városok összesen 14 milliárd 579 millió forint támogatásban részesültek, miközben az ellenzéki irányításúak közül csupán Bajának és Miskolcnak jutott egy 54 milliós, illetve egy 8 milliós finanszírozás
.

2017 óta összesen 61 milliárd forint közpénzt osztott ki a Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozó Kisfaludy 2030 Zrt. 178 önkormányzatnak 454 turisztikai projekt megvalósítására. A 24.hu összesítése szerint ennek az összegnek 78,4 százalékát fideszes polgármesterek által vezetett települések kapták.

Közel 11 milliárd forint jutott olyan helyekre, melyeknek élén független polgármester áll. Az ellenzékinek nevezhető pártok, egyesületek által vezetett települések 2,2 milliárd forint támogatásban részesültek. (Ennek több mint a felét, 1,2 milliárd forintot a Nagyatádért Egyesület kapta.). Ez a teljes támogatási összeg 3,6 százaléka. Fontos megjegyezni, hogy összegzésünkben nem szerepelnek az önkormányzati cégek, a 310 oldalas támogatási dokumentumból az önkormányzatokra szűkítettük a vizsgálatot.

A támogatásokat

- szálláshely-fejlesztésre,
- infrastruktúra-fejlesztésre,
- strandfejlesztésre,
- illetve attrakciófejlesztésre osztották ki.

A pénz jelentős részére nem kiírt pályázat keretében lehetett jelentkezni, hanem egyedi, „ad hoc” döntések alapján ítélték oda a támogatásokat. Amikor Guller Zoltán volt a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, akkor egyszemélyben döntött ezekről a pénzekről (korábban lapunk pert nyert a turisztikai ügynökséggel szemben az eltitkolt támogatások ügyében). Guller jelenleg igazgatósági elnök az MTÜ-nél...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.