2023. október 21., szombat

BUTÍTOTT B KATEGÓRIÁS JOGOSÍTVÁNY A KEZDŐKNEK, MEGÚSZHATATLAN BÍRSÁGOK ÉS AZ EURÓPAI JOGOSÍTVÁNYREFORM ELLENTMONDÁSAI

TELEX
Szerzők: MÁRTON BALÁZS, ZÁCH DÁNIEL
2023.10.21.


Bár a Vision Zero, vagyis az Európai Unió azon célkitűzése, hogy 2050-ben már senki ne haljon meg közlekedési balesetben az Unióban, egyelőre inkább idealista víziónak tűnik, a jogosítványszerzésre vonatkozó szabályokat hamarosan alaposan átdolgozhatják, hogy ezzel is javítsák a közlekedésbiztonságot, egységesítsék a tagországok jogosítványszabályait, egyúttal csökkentsék szabálysértések megúszásának esélyét. Azért is fontos téma ez, mert jelenleg évente mintegy 20 ezren veszítik életüket és 120 ezren sérülnek meg súlyosan az Unió közútjain.

Kezdőjogosítvány minden országban

Az Európai Bizottság márciusban nyilvánosságra hozott irányelv-tervezete szerint úgy frissítenék a jogosítványszerzés követelményeit, hogy az EU összes tagországában azonos feltételek mellett juthassanak vezetői engedélyhez a fiatalok. A digitális jogosítvány bevezetésétől az engedély kiváltásának és cseréjének egyszerűsítését várják, és ezt a nem uniós országokból érkezők számára is kötelezővé tennék. Az elektronikus ügyintézésre való átállás apró jele Magyarországon, hogy ettől az évtől senkinek nem kell magánál tartania az itt megszerzett jogosítványát, illetve a magyar nyilvántartásban szereplő járműve forgalmi engedélyét, mert ezeket a rendőrök elektronikus eszközzel is le tudják ellenőrizni.

Az elképzelés szerint a jövőben akár 17 éves koruktól volán mögé ülhetnének a kezdők, majd egy évig kísérővel, ezután pedig egyedül vezethetnének személy- vagy teherautót. A sofőrképzést azért forszírozza az Unió, hogy a fiatalok bevonásával próbálja meg enyhíteni a szállítmányozási szektorban jellemző munkaerőhiányt. Kezdővezetői engedély Magyarországon is létezik, a B kategóriás megszerzését követő két évben nem lehet olyan autót vagy teherautót vezetni, amely utánfutót vontat. Más korlátozás viszont nincs.

Az EU elképzelése szerint a jogosítvány megszerzése után mindenhol kétéves gyakorlóidőszak következne, és a kezdővezetőknek megtiltanák az alkoholfogyasztást. Jelenleg csak a tagországok egy részében, például Magyarországon érvényes a zéró tolerancia, Franciaországban, Belgiumban és Németországban nem jár büntetés az egy pohár sör vagy bor elfogyasztásának megfelelő véralkoholszintért. A felvetés azért született, mert bár a fiatalok az összes járművezetőnek csupán 8 százalékát teszik ki, öt halálos balesetből kettőt 30 év alatti motorosok vagy autósok okoznak.

Nemcsak a peremfeltételeken változtatna a Bizottság, hanem a tananyagon is. Megtanítanák a kezdőket, hogy miként reagáljanak a gyalogosok, kerékpárosok, valamint az egyre nagyobb számban terjedő mikromobilitási eszközök (rollerek, önegyensúlyozó járművek) használóinak felbukkanására a forgalomban. A frissjogosítványosokat arra is ösztönöznék, hogy utánképzésre járjanak, hogy – mint a tervezetben írják – lépést tartsanak a technikai fejlődéssel. Beemelnék a tananyagba a fejlett vezetéstámogató rendszerekkel működésével kapcsolatos ismereteket, valamint a helyi károsanyagkibocsátás-mentes típusok műszaki részleteit, de szó esne arról is, hogy a vezetési stílus milyen hatással van a hagyományos autók károsanyag-kibocsátására. A tervezet egyéb pontjai közt olyan ötletek is szerepelnek, amelyek szintén járműipar átalakulásához igazodnának, de a legellentmondásosabb részlet később került elő...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.