2023. október 19., csütörtök

KAMATPLAFON: OLCSÓBBAK LETTEK A LAKÁSHITELEK, TÖBB TÍZEZER FORINTTAL LEHET KEVESEBB A HAVI TÖRLESZTÉS - A KAMATPLAFON VALÓJÁBAN THM-PLAFON

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2023.10.19.


A hazai kereskedelmi bankok október 9-től sorra vezették be a kamatplafont, amit a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kért tőlük. A 8,5 százalékos thm-nél (teljeshiteldíj-mutató) nem drágább hitelekkel sokkal jobb helyzetbe kerültek azok, akik most szeretnének lakáshitelt felvenni. Mit kell tudni a kamatplafonról?

Padlón a lakáshitelezés

Az új, kamatplafonra vonatkozó intézkedés nyilvánvalóan az utóbbi időben eléggé meghasalt lakáshitelezést hivatott beindítani. Nem is csoda, ha az emberek nem kapkodnak a lakáshitelek után. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az idén januári 11,67 százalékos csúcs után a hitelköltség ugyan már csökkenésnek indult, de még augusztusban is 10,12 százalék volt a szint, így pedig ki akarna eladósodni?

Ez ugyanis mindenképpen túl drága volt ahhoz, hogy széles tömegek engedhessék meg maguknak. A kamatplafon most több mint 1,5 százalékkal nyomja le a lakáshitelek költségét, ami hitelösszegtől függően több tízezer forintos megtakarítást jelenthet a havi törlesztőrészletekben, és millióst a teljes visszafizetendő összegben.

Komoly engedmény tehát ez, de ettől még nem fog visszatérni a lakáshitelezés az évekkel ezelőtti szintekre – véli Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ahhoz ugyanis, hogy a lakáshitelek felpörögjenek, az ideális kamatszintnek valahol 5-6 százalék körül kellene mozognia, és az sem segít, hogy a lakásárak drágulásában sokáig európai rekorderek voltunk.

Mindenesetre a Bank360 szerint is érezhetően olcsóbbá tette a lakáshiteleket a kamatplafon, de ezek még így is sokkal drágábbak, mint a két évvel ezelőttiek. A mostani, 7,5-8,5 százalékos thm-ekhez képest akkor 5 százalékos vagy akár az alatti ajánlatokat kínáltak az ügyfeleknek. Ez a különbség nagyobb hitelösszegnél akár tízmillió forintot is jelenthet a visszafizetendő összegben, a havi törlesztőrészletben pedig több mint 30 ezer forintot.

Sokak számára azért épp ez a csökkentés teszi majd lehetővé, hogy megvalósítsák a lakáscéljaikat, különösen, ha kamattámogatott hitelre is jogosultak. Erre mindjárt visszatérünk, de előbb tisztázzunk pár elemet!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.