2023. október 21., szombat

KÉTEZERHÉTSZÁZ MILLIÁRD FORINT

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.10.21.


Vajon merre pihenhet, mely egzotikus kikötőben Mészáros L. jachtja, amely a nyáron kis időre annyira izgalomban tartotta a közvéleményt. Illetve ennek azt a részét, amely még fogékony a lopásra. Nos viszont, kérdésünk költői volt, ahogyan a lírai nevű jószág (Rose D’or) bármerre is kotyog, mint elhagyott csolnak, itt, az őszön már szinte senkit nem érdekel. Minden csoda három napig tart, hogy ezzel a jachttal huszonhét milliárdnyi közpénz ellopása vált megfoghatóvá úgy, hogy annak szimbóluma lett, már ez is feledésbe merült.

Lehet, hogy belefáradtunk, ahogyan napra-nap olvashatni a NER új és még újabb vagyonátcsoportosításairól, közbeszerzéseiről, MVM támogatásairól etc., etc., ahogyan az orrunk előtt lopják el a komplett országot. Magam régóta tervezem, hogy a sok mocsokból, amit a Fidesz rendszer szünet nélkül, mint valami szállítószalag kitermel, egy nap mással nem foglalkozom, csak huszonnégy óra híreiből azokat rakom egy kisebb csokorba, amelyek a lopásokról szólnak, bár belátom, ez nem olyan szenzációs, mint ha azt írom: Orbán elmebeteg.

Az eltelt néhány napban azt láthattuk, ahogyan a mi kedves vezetőnk Kínában Putyinnal találkozván, mintegy egy kupacba rakva az ország ideológiai és anyagi kiárusítását, s egyben szembe menve EU-val és NATO-val csinál hülyét magából és hoz szégyent a komplett országra, s az emberben fölvetődött a gyermeki s filozófiai miért. És tegnap jött el, hogy ennek okát meglássuk, ha nem is teljes mélységében, de azért elég alaposan ahhoz, hogy kinyíljon a bicska a zsebünkben, ahogyan voltaképp tehetetlenül nézzük a maffia tomboló működését.

Mészáros L. most épp azzal került be a hírekbe, hogy övé lett a közmédia reklámfelületeinek felügyelete, értékesítése, ami amúgy elég nagy falat, de Mészárosnak csupán csilingelő, vagy J. A. nyomán kuncogó krajcárok ezek. Mégis szinte szimbolikus, hogy tényleg nincsen megállás, a gázszerelő – mögötte vagy épp benne Orbánnal – mindent felfal, s ha eleddig azt hihettük volna, hogy eljön az az idő, amikor ő – illetve a helyette gondolkodó valaki – kimondja, most már köszönöm szépen, elég, nagy hiba volt ilyet tételezni. Ez az idő a jelek szerint nem jő el.

Ilyen kishalas hír volt az elmúlt huszonnégy órából az is, hogy tavaly több mint hárommilliárd forintot fizettek ki a vagyonkezelő alapítványok embereinek, kurátoroknak, felügyelőbízottsági tagoknak, mert mindig is tudtuk, hogy ezek ilyen Fidesz pénztárak, ahová az út szélén nem hagyott elv-, vagy haszontársak járulhatnak némi aprópénzért. Ez is okot adhat a fölháborodásra, de nagy valószínűség szerint már senkinek nem üti át az ingerküszöbét, s nem rohan miatta a kamrába kaszát egyenesíteni, hogy induljon a Karmelitába...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.