Szerző: MILLEI ILONA
2023.10.15.
Folyamatos a számháború arról, hogy hány pedagógus ment el a pályáról a státusztörvény miatt. Legutóbb Rétvári Bence jelentette be, hogy 1205, és a tanárok 99 százaléka elfogadta az új jogállást. Az államtitkár szerint a baloldal és a szakszervezetek irreálisan túlzó számokat jelentettek meg arról, hogy mennyi pedagógus hiányzik az oktatásból, és sose mondják meg, hogy mihez képest. Mi az, ami az ön számára leginkább bántó ebben a megjegyzésben?
Leginkább az utóbbi megjegyzés, hogy nem mondjuk meg azt, mihez képest. Ugyanis nagyon pontosan megmondtuk Totyik Tamással, a PSZ elnökével együtt, amikor ismertettük a számokat. Sőt, ki is emeltük, hogy a pedagógushiány definíció kérdése, és elmondtuk, mi mit tekintünk definíció szerint annak. Ha azt tekintenénk, hogy hol van olyan hely, ahol egyszerűen senki nem látja el a feladatot, akkor Magyarországon gyakorlatilag nem lenne pedagógushiány. Mert azért csak beküldenek valakit az osztályba. Az iskolaigazgatók valamilyen módon, sokszor nagyon kreatívan megoldják a feladatot, és valaki mégis csak bemegy az órára. Ha az iskolatitkár, akkor ő, ha egy diplomával még nem rendelkező egyetemista, akkor ő, ha egy nyugdíjas, akkor egy nyugdíjas. A baj ott van, hogy a pedagógushiányt úgy kellene számolni, hogy meg kellene nézni, hány olyan helyen nem a megfelelő végzettségű tanár tanítja a tantárgyat. Ha pedig őket összeszámoljuk, akkor jóval nagyobb szám jön ki. A szakszervezetek számítása szerint a pedagógusoknál 20 ezer, az én számításaim szerint 30 ezer. Az a különbség, hogy a szakszervezet nem vesz figyelembe valamit, amit én igen. Én nagyon fontosnak tartom ugyanis, hogy a pedagógusok heti kötelező óraszáma 24 a teljes állásban, és ez rettenetesen sok. Ez nem normális. A normális az lenne, hogyha – mint régen volt –, heti 18 óra lenne a kötelező óraszám. Ez ma túlzottan ideális állapot lenne, de ha 24-ről lecsökkentem 22-re, és ezt a plusz 2 órát a pedagógushiányba beleszámoljuk, már akkor kapunk egy plusz 10 ezer fős hiányt. Ezért az én véleményem szerint 30 ezer fős a pedagógushiány, a szakszervezet ezt nem számolja bele, ezért ők 20 ezerrel számolnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.