2023. október 13., péntek

RÓLUK MINTHA MINDENKI MEGFELEDKEZETT VOLNA: 77 EZER FORINTBÓL TENGŐDNEK A KÖZMUNKÁSOK HAVONTA

VILÁGGAZDASÁG
Szerző: JÁRDI ROLAND
2023.10.12.


Nagyon nincsenek könnyű helyzetben a közmunkások, akik egyre kevesebben vannak évek óta, ám ez őket aligha vigasztalja, ugyanis 77 ezer forintot vihetnek haza havonta. Pedig rajtuk is segítene, ha részesülnének az év végi egyszeri százezer forintos béren kívüli juttatásból.

Nem kerültek szóba az idei minimálbér-tárgyalásokon a közmunkások, mivel kívül esnek a versenyszféra hatókörén – mondta a Világgazdaságnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Versenyszféra és Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) legutóbbi ülését követően, ahol a szakszervezetek és a munkaadók álláspontja több kérdésben is közeledett. Jó hír a minimálbéren bejelentett munkavállalók számára, hogy jövőre 15 százalékkal növekedhet a fizetésük, sőt, arra is van esély, hogy idén év végéig még egyszeri százezer forintos béren kívüli juttatásban részesüljenek. Ám a jelek szerint a közmunkások ebből szinte semmit nem fognak látni.

Pedig túlzás nélkül állítható, hogy a legnehezebb anyagi helyzetben a bérből és fizetésből élők között Magyarországon a közfoglalkoztatottak vannak, akik havi keresete júliusban az 559 ezer forintos bruttó átlagbér ötöde volt:

2023. január óta bruttó 116 ezer forintot, azaz nettó 77 ezer forintot vihetnek haza.

Habár az ő keresetük is 16 százalékkal emelkedett az év elején, mint a minimálbéreseké, őket még jobban sújthatták az idei drasztikus áremelések, amelyekről köztudomású, hogy leginkább az alsó jövedelmi tized életszínvonalát roncsolják...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.