2023. november 30., csütörtök

AMÍG NEM MONDJÁTOK KI, HOGY FASISZTA DIKTATÚRA, NEM MUTATJÁTOK MEG A HATALOM VALÓDI ARCÁT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2023.11.29.


Előfizetésre szóló felhívásban jelentette meg Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője lapjának legfontosabb írását, amelyben végre elmondja az Orbán-rendszer jellegét, de ezúttal is gondosan megkerüli, hogy nevén nevezze azt. Ezzel továbbra is Orbán hazugságának a cinkostársai maradnak, pedig nem kellene ennek így lennie.

Az államvédelmi hatóság (ismertebb nevén: ÁVH, náci megfelelője: Gestapo) felállítására volt szükség ahhoz, hogy idáig is eljussunk. A „szuverenitásvédelemnek” nevezett támadás kellett ahhoz, hogy a rendszer lényegét leírja a vezető liberális online újság, de azt sem az állítások súlyának megfelelő nyilatkozatban vagy felhívásban, hanem előfizetés indokaként.

Mert Uj Péter fontos kijelentéseket tett:

1. Az Orbán-rendszer demokráciának álcázza magát.
2. Csak látszólag szabad a nyilvánosság.
3. Csak látszólag működik a jogállam.
4. A rendszer csak látszólag leváltható, csak látszólag szabad választásokon.
5. Az Országgyűlés nem valódi Országgyűlés, hanem központi utasításra termelő 
    törvénygyár.
6. Az ügyészség az igazságszolgáltatás felülről vezérelt politikai eszköze.
7. A sajtó elfoglalt része nem sajtó, hanem lejáratókampányokat és dicshimnuszokat     
    rendelésre közlő kommunikációs felület.
8. A rendszer szuverenitásvédelemnek a saját hatalmi monopóliumának védelmét
    nevezi.

Uj Péter kimondja, hogy minden csak látszat, semmi nem valóságos. Ebből azonban az következik, hogy

1. Az Orbán-rendszer nem demokrácia.
2. Nem szabad a nyilvánosság.
3. Nincs jogállam.
4. A rendszer nem leváltható, nincsenek szabad választások.
5. Nincs valódi Országgyűlés.
6. Az ügyészség politikai fegyver.
7. A sajtó elfoglalt része propagandagyár.
8. A rendszer fenyegetéssel és erőszakkal védi hatalmi monopóliumát.

Ez számunkra nem újdonság. De Uj Péter akár hiszi, akár nem, a magyar lakosság nagy részének az. Nevetséges, hogy forradalmi tettként kell 13 évvel az alkotmányos rend megdöntése után ünnepelni, hogy a vezető magyar liberális lap legalább azt leírja, hogy minden csak látszat. De azt már nem írja le, hogy a látszat nem valóság.

Amíg csak a látszatról beszél, még mindig leplezi a valóságot, és akarata ellenére erősíti a látszatot, mert abból nem lehet megérteni, hogy ami csak látszólagos, az nincs. Ezért nem igaz, hogy az Orbán-rendszer hibrid-rendszer, mert ami a hibrid demokratikus része lenne, az is csak látszat, az is Orbán uralma alatt áll, vagyis nincs, ezért ez nem hibrid rendszer.

Miért az olvasónak kell kitalálni, hogy ha valami csak a demokrácia látszata, akkor az nem demokrácia? S miért az olvasónak kell kitalálni, hogy ami nem demokrácia, az diktatúra? A szavaktól, amiket megértenek az emberek, miért félünk? Miért félünk kimondani, hogy az a rendszer, amiben egy ember korlátlan hatalma érvényesül, az diktatúra?

Miért kell a diktatúrát autokráciának nevezni? Miért kell szépíteni, tompítani, leplezni és álcázni? Miért kell ezzel Orbánt támogatni, ha diktatúrájának ereje éppen az álcázásban van?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.