2023. november 6., hétfő

„KÁR, HOGY AZ USZÍTÓ NEM ÉRTI MEG, HOGY AMIKOR A GYŰLÖLETET SZÍTJA, AZZAL TALÁN AZOKNAK OKOZZA A LEGNAGYOBB KÁRT, AKIKET A GYŰLÖLKÖDÉSBE KERGET”

NÉPSZAVA
Szerző: BALOGH GYULA
2023.11.06.


A világnak mindig is volt felszínes és korrupt arca, de ma nagyon keményen meg kell dolgoznia az embernek azért ha morálisan és emberileg lábon kíván maradni – véli Székely Kriszta rendező. Szerinte az ellenségkép gyártás politikai szinten egyre ügyesebben és rutinosabban működik, ám a másság elleni gyűlöletet elsősorban politikai manőverezésnek tartja.


Nemrég volt a bemutatója az Embtrag című előadásnak a Katona József Színházban, amely Madách és Nádasdy Ádám szövegei alapján készült. Miért akarta színre vinni a Tragédiát?

A műnek, ha nem is minden sora, de van egy olyan tartománya, ami hozzám nagyon közel áll és nyilván ezzel nem vagyok egyedül. Nem emelődött volna a magyar kultúrában ilyen magasra, ha nem rejtene irodalmi és filozófia értékeket. Olyan anyaggal szerettem volna foglalkozni, ami nagyobb léptékben néz a világra, az emberre. Én is ilyen szakaszban vagyok éppen. Sokat gondolkodom azokról a kérdésekről amivel a darab is foglalkozik. Van-e értelme az egésznek? Halad-e rajtam keresztül előre az emberiség? Nem utolsó sorban pedig izgatott rendezőként a kihívás, hogy kortárs, élő, organikus módon szólaltassam meg ezt az anyagot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.