2023. november 7., kedd

KORÓZS LAJOS: AZ INFLÁCIÓKÖVETŐ NYUGDÍJ AZ ÉVSZÁZAD ÁTVERÉSE

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2023.11.07.


Nagyon sok a bizonytalansági tényező a kormány gazdaságpolitikájában, ami rányomja a bélyegét a nyugdíjakra is - véli Korózs Lajos szociológus. A szocialista párt alelnöke szerint a novemberi 3,1 százalékos nyugdíjkorrekcióról sem tudni, hogy elég lesz-e a valós inflációhoz képest. Egyúttal emlékeztetett rá, hogy megígérték, megtartják a nyugdíjak vásárlóértékét, de ez a valóságban mégsem látható.


A kormánynak be kellene látnia, hogy nagyon sok a bizonytalansági tényező a tervezésükben. Ez látszott már tavaly is, az idei évre tervezett költségvetésben is, amit már karácsony előtt korrigálni kellett – idézte fel Korózs Lajos. „Teljesen abnormális úgy megtervezni a büdzsét, hogy az előző év zárszámadását nem látják.” Nem véletlen, hogy régen szeptember körül terjesztette be a költségvetést a kormány, és miután tisztába került a nyilvánosság is azzal, hol tart a gazdaság, a társadalom, azután és ahhoz képest tervezték meg a következő évi költségvetést és az azt megalapozó adótörvényeket. A jelenlegi hatalom felrúgta ezt, és anélkül nyújtja be már júniusban – és fogadtatja el júliusban – az újabb büdzsét, hogy megismernénk az előző évi adatokat.

A szocialista párt alelnöke szerint azonban már tavaly is teljesen más gazdasági és társadalmi folyamatok indultak el Magyarországon, mint amit gondoltak, ráadásul az euró árfolyama is jelentősen változott. Ez a bizonytalansági tényező alapozza meg a nyugdíjkorrekciót, vagyis nyolc hónapnyi tényadat és az év maradék négy hónapjára a becsült infláció. Korózs Lajos úgy látja, a miniszterelnök hiába rendelte meg az év végére az egy számjegyű inflációt, mert az egész évre vonatkoztatott inflációs ráta, minden mértékadó elemző szerint 18-18,5 százalék lesz. Szinte lehetetlen, hogy ez kevesebb legyen, hiszen ahhoz az év végére 4-5 százalékra kellene leszorítani a hazai inflációt. Ráadásul a bizonytalan tervezés eredményeképpen a múlt évről is tartozik a kormány 1,2 százalék korrekcióval a nyugdíjasoknak, mert akkor is rosszul becsültek. Ezt minden nyugdíjas szervezet szóba hozza, nem lehet elfelejteni...


Lásd még:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.