2023. november 28., kedd

MEGHALT VAJDA MIHÁLY

444.HU
Szerző: KAUFMANN BALÁZS
2023.11.28.


Életének 88. évében elhunyt Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja – írja a Szombat folyóirat. Vajda elsősorban a fenomenológia, a 20. századi német filozófia és a totalitariánus társadalmak elmélete terén dolgozott. 1996 és 2000 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Filozófiai Intézete, 2005 és 2009 között az MTA Filozófiai Kutatóintézet igazgatója volt.

1953-ban érettségizett, majd a Lenin Intézetben kezdte meg felsőfokú tanulmányait. 1956-ig tanult ott, azután 1957-től 1960-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának filozófia–német szakára járt és szerzett diplomát. Lukács György tanítványai közé fogadta; a budapesti iskola köréhez tartozott.

Egyetemi tanulmányainak befejeztével általános iskolai tanárként dolgozott, majd 1961-ben a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa lett. 1967-ben védte meg a filozófiai tudományok kandidátusi értekezését. Fokozatosan távolodott el a marxista eszmétől, illetve 1973-ban a budapesti iskolában betöltött szerepe miatt politikai alkalmatlanság címén elbocsátották az intézettől és szabadúszóvá vált: fordítóként, valamint nyelvtanárként dolgozott. 1977-ben Brémában lett vendégprofesszor, egészen 1980-ig tartott előadásokat. Az 1980-as években többször volt New Yorkban vendégprofesszor. 1991–1992-ben Siegenben, 1994-ben Kasselban is tanított.

1989-ben rehabilitálták, majd 1990-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem) filozófia tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki. 1992-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. 1994-ben az MTA közgyűlési képviselője, 2000-ben az MTA Filozófiai Bizottsága elnöke lett, majd 2001-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007-ben pedig annak rendes tagjává. 1999 és 2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott. 2005-ben emeritálták. Szintén 2005-ben az MTA Filozófiai Kutatóintézet igazgatójává nevezték ki. Az intézetet 2009-ig vezette.

2017-ben, amikor a Debreceni Egyetem szenátusa 90 százalékos többséggel díszpolgárává választotta Vlagyimir Putyint, a lépés ellen Vajda kikelt a Facebook-oldalán, és lemondott a saját professor emeritus-i címéről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.