2023. november 16., csütörtök

MIT ADTAK NEKÜNK AZ ELLENZÉKI VEZETÉSŰ KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATOK? 2. RÉSZ

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERÉNYI GYÖRGY
2023.11.16.


(Az írás első része itt olvasható.)

Harcos Fidesz-ellenes amazon, progresszív balos és a kerület minden lakójának gondját megoldó házmester: három karakteres ellenzéki polgármester Budapestről. Cikkünk második részében folytatjuk politikájuk mélyebb rétegeinek feltárását. Mutatnak-e alternatívát a Fidesz kormányzásához képest?

Három nagyobb önkormányzatot, budapesti kerületet választottunk ki elemzésre, a II.-at, a VIII.-at és a IX.-et. Mindháromban 2019-ben vette át az ellenzék az irányítást. Három, markánsan különböző politizálási mód jellemzi őket.

Cikkünk első részében megvizsgáltuk a három önkormányzat átláthatóságát, azt, hogy mennyire és hogyan vonják be polgáraikat a döntésekbe, és az eltérő polgármesteri szerepfelfogásokat.

Most a politikai/hatalmi politizálás és a szakpolitikák elemzése, a polgármesterek pártpolitikai támogatottsága és választói hátterük megcélzása, valamint a civil szervezetekhez és a helyi nyilvánossághoz való viszonyuk a témánk.

Kerületenként öt-hét politikussal, háttéremberrel és a kerületben aktív civillel folytattam háttérbeszélgetéseket. A Fidesz politikusai egyik kerületben sem válaszoltak a megkeresésre. Különösen támaszkodtam a közgazdász-szociológus, de nem ebbéli, hanem évtizedes civil résztvevő/aktivista minőségében megkeresett Bódis Lajos információira, értékeléseire és az általa az évek során kikért sok közérdekű adatra.

Politikai kormányzás vs. szakpolitika

Értelmezhető-e ma Magyarországon a jobb- vagy baloldali várospolitika? Urbanisztikai szempontból élhetőbb vagy kevésbé élhető városok vannak. Egy önkormányzat elosztáspolitikai mozgástere minimális, meglévő vagyona és intézményei működtetésével tud különböző társadalmi vagy kulturális/világnézeti csoportokat megszólítani, illetve települését stratégiailag elindítani egy társadalompolitikailag is értelmezhető irányba, ahogy ez Középső-Ferencvárossal vagy a Corvin-negyeddel történt.

Vannak a jobb-bal tengelyen könnyen elhelyezhető ügyek is: mennyire támogatja az egyházi közösségeket, ad-e telket templomépítésre, milyen jellegű civil szervezeteket támogat? Minden városvezető tudja, hogy a közösségek támogatása, életre segítése vagy életben tartása fontos, mert kialakítja a lokalitás érzését, a kötődést az általuk irányított közösséghez. Ennek megteremtéséhez kommunikáció, rendezvények, programok és a mi szó sűrű használata szükséges.

Politikai oldaltól függetlenül elvárt, hogy polgárbarát, elérhető legyen az önkormányzat, gyorsan válaszoljanak a levelekre, működjenek a közszolgáltatások (amelyekből sokat államosítottak már).

A fentebbi „kötelezőkön” kívül mivel tudja egy helyi politikus megfogni az embereket? Számít, hogy ki kátyúz jobban?

Valamennyire igen. „Az aszfalt a képviselők fekete aranya” – mondogatják polgármesterek. A fővárosi problémalistákon az ezredforduló óta a közlekedés áll az első helyen: az utak állapota, ma pedig már a parkolás a kitüntetett feladat. „Persze nem az számít, hogy ki aszfaltoz jobban, de elvárt minimum, hogy a kátyúkat betömöd” – mondja a már idézett régi polgármester. Egy kerület kb. félmilliárdot költ utak kátyúzására, és egymilliárdot felújításra. Ami alig látszik meg.

A közutaknál szerethetőbbek a közterek. „Fontosak, mert azt látják az emberek, azok alapján ítélnek a munkádról. Hogy milyen színvonalú a mentálhigiénés ellátás az idősek napközijében, azt csak az érintettek érzékelik” – mondja a régi városvezető. A játszóterek állapota ma már kiemelt mérőpont.

A ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina eredményei közé sorolják a Bakáts tér – még az előző vezetéstől örökölt pénzből, de módosított tervekkel megvalósított – felújítását, ami 1,2 milliárd forint volt (ebből háromszázmillió fővárosi támogatás). A stadionpénzes egészségügyi rendelő épül, megújult az Ecseri úti metrófelszín is.

Józsefváros is gyalogosbaráttá tett utcákat, felújított tereket, a II. kerület nagy projektje pedig a Margit körút revitalizálása, amihez különféle szervezeteknek, vállalkozásoknak adja kedvezményesen bérbe az üresen álló önkormányzati üzlethelyiségeket...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.