2023. november 30., csütörtök

ÚJRA AZ EREDETI STÁB KEZÉBEN VANNAK A NÉPSZABADSÁG JOGAI

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2023.11.30.


Levédette nepszabadsag.eu internetes címet a Népszabadság Egyesület. Kelen Károly, az egyesület elnöke szerint azért volt erre lehetőségük, mert a jogokat birtokló Mediaworks öt évig nem használta a márkanevet, ezért az szabadon hozzáférhetővé vált. Bár a jogok az eredeti stábhoz kerültek vissza, jelenleg még csak terveik vannak arra vonatkozóan, hogyan tudnák a Népszabadság nevéhez méltó módon folytatni a lap történetét.


A törvény szerint, ha a jogtulajdonos öt évig nem használ egy védjegyet, akkor bárki más bejegyezheti a saját nevére és elkezdheti használni azt. A Népszabadság kiadásának és védjegyének jogai 2016. október 8-án kerültek a Mediaworks birtokába, ugyanakkor az ezt követő öt évben nem jelent meg az újság, ezért a Népszabadság Egyesült indítványozta a védjegy visszaszerzését – mondta Kelen Károly.

Egyrészt az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUIPO) kérték a védjegyet bejegyeztetni az egyesület nevére, ami meg is történt. Másrészt pedig a magyarországi védjegyeket nyilvántartó Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) indítottak eljárást a Mediaworks ellen. A médiavállalat ekkor azzal védekezett, hogy ők használták a védjegyet, nevezetesen a Népszabadság online teljes anyagának archiválását végezték el, ugyanakkor ez nem számít védjegyhasználatnak – emlékezetetett a bezárt napilap utolsó olvasószerkesztője.

Érdekesség, hogy a Mediaworks nem sokkal a lap hivatalos megszűnése előtt egy jelzáloghitel-szerződést kötött, ennek fedezetéül pedig a Népszabadság védjegyet használták. "Sejtettük, illetve tudtuk, hogy ez így van, de nem volt rá bizonyíték, ők (Mediaworks) saját maguk szolgáltattak arra bizonyítékot ebben a perben, hogy annak idején a Népszabadság – amiről azt állították, hogy gazdasági okból szűnt meg – olyan értéket képviselt, hogy egy nagyon nagy értékű hitelnek a fedezetéül szolgált" – fogalmazott Kelen Károly.

Bár a lap jogai jelenleg a volt munkatársakat tömörítő Népszabadság Egyesület kezében vannak, még nem határozták el, hogy mit kezdjenek vele. Kelen szerint dolgoznak rajta, hogy a Népszabadság régi minőségéhez méltó módon használják a védjegyet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.