2023. december 6., szerda

BOD PÉTER ÁKOS: A KORMÁNY NEM VÉGZI EL AZT A MUNKÁT, AMIÉRT TARTJUK

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2023.12.05.


Nem látja könnyűnek a 2024-es esztendőt Bod Péter Ákos. A közgazdász, egyetemi tanár úgy véli, ha ki is futna az infláció, van helyette több más gazdasági tényező, amivel meg kellene küzdenie az államnak. A külső körülményekre hivatkozva, ugyanis félretettek olyan megoldásra váró kérdéseket, mint az egészségügy, az oktatás, vagy a területfejlesztés. Emellett az államnak nagyon sok pénzre van szüksége, amit az állami szolgáltatások emelésével, illetve annak adójával tud megszerezni, az adóemeléstől pedig sok termék drágább lesz jövőre – mondta a jegybank egykori elnöke a Hírklikkne
k.

Orbán Viktor legutóbbi – interjúnak álcázott – rádiós szózatában többek között arról beszélt, hogy míg a magyar emberek az idén azért dolgoztak, hogy ne legyen rosszabb, jövőre már elérhető lehetőség, hogy jobb legyen. A miniszterelnök azóta többször is megismételte, hogy 2024 reményteljes év lesz. Bod Péter Ákos azonban nem ennyire optimista. Mint mondta, azt már lehet látni, hogy a 2021-es infláció, ami rátört a világra, 2023 közepén levonult. Nálunk azonban csak megkésve és magasabb szintről ereszkedik, a pénzromlás veszélye pedig egyáltalán nem múlt még el. Abban lehet bízni, hogy 2024-re túljutunk ezen az inflációs válságon, de igazából nem tudjuk, mi vár ránk.

Nagyon sok olyan tényező van ugyanis, amire a kormánynak nincs hatása. Ilyen például a nemzetközi energiaárszint, vagy az, hogy hol áll meg a nemzetközi kamatnövekedés, és hogyan érinti a magyar forintot. Nem tudni, hogy lesz-e iránta kereslet, vagy elfordul a bizalom a forinttól, a magyar állampapíroktól. Az államháztartás deficitje az elmúlt három évben nagyon nagy volt, és így egyre többe kerül a finanszírozása – emlékeztetett a professzor. Példaképpen említette, hogy sok a hátrahagyott feladat és elszalasztott lehetőség az egészségügyben, oktatásban, a területfejlesztésben, amelyekről nem lehet sokáig megfeledkezni, mert az megbosszulja magát. Hiszen pontosan ezek azok a feladatok, amelyekért az adófizetők fenntartják a magyar államot. A kormány viszont hivatkozik a válságkezelésre, a külső körülményekre, de önvizsgálatot nem végzett. Rengeteg teendő gyűlt össze, amelyeket előbb-utóbb el kell végezni. „Nem látok magam előtt könnyű esztendőt, talán egy gonddal, az inflációval kevesebb lesz, de helyette jöhet több másik.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.