2023. december 6., szerda

MATEMATIKÁBÓL SOHA ILYEN ROSSZUL NEM TELJESÍTETTEK A MAGYAR TANULÓK A PISA-TESZTEN

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.12.06.


A magyar diákok teljesítménye szövegértésből és matematikából tovább romlott, míg természettudományokból sikerült valamennyit javítaniuk – ez derült ki a legfrissebb, 2022-es PISA-felmérés eredményeiből. Matematikából még sosem teljesítettek ilyen rosszul. A szövegértés-eredmény a második legrosszabb a mérés kezdete, 2000 óta. A természettudományok területén a magyar tanulók javítottak, az eredményük 5 ponttal több, mint amennyi a legutóbbi, 2018-as teszt eredménye volt.


Bár Pintér Sándor előre igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a koronavírus-járvány miatt mindenképpen rosszabb lesz az idei teljesítmény, bár szerinte az idei PISA-eredményekben még így sem lesz olyan mértékű a romlás, mint az európai átlag, első ránézésre csalódnia kellett. Azt persze, nem tudni, hogy ismerte-e már az eredményt, amikor a kulturális bizottság meghallgatásán erről beszélt, de valószínű, hogy már láthatta, legalább is így gondolja Nahalka István oktatáskutató, aki hozzátette, lehet, persze az is, hogy csak találgatott. Hiszen a Covidnak biztosan van hatása, csak nagyon nehéz megállapítani, hogy mi annak a következménye és mi a magyar oktatás romlásáé. A Covid biztosan rontott az egész világ eredményén, de az is kiderült, hogy egy ország mennyire volt felkészült a digitális pedagógia eszközeinek használatára. Azt pedig tudjuk, hogy Magyarországon ezzel kapcsolatban voltak problémák. Igaz, könnyen elképzelhető, hogy Európában voltak más országok is, ahol nehezen oldották meg a számítógépekkel, internettel kapcsolatos feladatokat. Viszont, ahol felkészültebbek voltak, előrébb tartottak már a fejlesztések. Ahol jobb volt az eszközháttér, ott könnyebben meg tudták valósítani a feladatot, jobbak lettek az eredmények is.

Arra, hogy Pintér Sándor a bizottsági meghallgatáson megígérte a digitális fejlesztést jövőre, Nahalka István megjegyezte: „igen, az olyasmi, amire lehet pénzt is szerezni, látványos, és persze lehet túlárazni is. Ismerjük ezeket a folyamatokat.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.