2024. január 31., szerda

EGY PÁLYAKEZDŐ PEDAGÓGUS TÖBBET FOG KERESNI, MINT EGY 20 ÉVE A PÁLYÁN LEVŐ EGYETEMI OKTATÓ

444.HU
Szerző: FŐDI KITTI
2024.01.31.


- A közoktatásban dolgozó pedagógusok béremelésével az eddiginél is méltatlanabb helyzetbe kerülnek az állami egyetemi oktatók, akik egy részének még a 300 ezer nettót sem éri el a fizetése.

- Hiába kongatják évek óta a vészharangot, a felsőoktatási bértábla 2018 óta nem változott, az egyetemi karoknak pedig nincs pénzük saját hatáskörben emelni a béreket.

- Rengeteg egyetemi oktató vállal másodállást, vagy ösztöndíjakkal, pályázatokkal igyekszik kiegészíteni a bérét, de folyamatos a létbizonytalanság és a bérfeszültség.

„Egy gyakornok besorolású, kezdő tanár bruttó 528 ezer forintot fog keresni, ami nettóban 351,1 ezer forintot jelent. Tehát ad absurdum az is elképzelhető, hogy ha én a héten leállamvizsgáztatok valakit, és ő februártól elkezd tanítani egy középiskolában, akkor többet fog keresni, mint én doktorival, habilitációval, 20 év felsőoktatási gyakorlattal, 5-6 idegen nyelv ismeretével” - mondja a 444-nek az ELTE BTK egyik neve elhallgatását kérő habilitált docense.

A még állami fenntartású egyetemeken dolgozó oktatók évek óta kongatják a vészharangot, hogy megalázóan alacsony a fizetésük. Ezt az amúgy is meglévő bérfeszültséget most tovább növeli a közoktatásban dolgozó pedagógusok bérének valószínűsíthető emelése, aminek köszönhetően még egy pályakezdő pedagógus is többet kereshet, mint az egyetemi ranglétra közepén álló oktatók.
Bértábla

A kormányrendelet szerint a közoktatásban dolgozók bére 32 százalékkal emelkedik majd, mégpedig így:

- A pályakezdő gyakornokok bére 2024-ben bruttó 528 800 forint.

- Pedagógus I. kategóriában a havi illetmény alsó határa 410 ezer forintról bruttó 538 ezer forintra nő.

- Pedagógus II. kategóriában 430 ezer forintról bruttó 555 ezer forintra.

- Mesterpedagógus kategóriában a havi illetmény alsó határa 520 ezer forintról bruttó 630 ezer forintra nő.

- A kutatótanárok esetében 640 ezer forintról bruttó 750 ezer forintra.

Ehhez képest nézzük az állami fenntartású felsőoktatási intézményekre vonatkozó bértáblát. Az egyetemen dolgozó oktatók bére két elemből tevődik össze: egyrészt a törvény által is szabályozott alapbérből, másrészt pedig illetményekből, amelyekről az egyetem saját hatáskörében dönt. Ezek az illetmények nemcsak oktatási intézményenként változnak, de karokon belül is. 

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának bértáblája jelenleg így néz ki:

1. Tanársegéd I.TÁRGYHAVI ALAPILLETMÉNY: 221 760
MUNKÁLTATÓI DÖNTÉSEN ALAPULÓ ILLETMÉNY: 83 600
GARANTÁLT BÉRMINIMUMRA VALÓ KIEGÉSZÍTÉS: 74 640
LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLA PÉNZINTÉZET: 1 181
BRUTTÓ ÖSSZESEN: 381 181
NETTÓ JÁRANDÓSÁG: 253 486

2. Tanársegéd II.TÁRGYHAVI ALAPILLETMÉNY: 221 760
MUNKÁLTATÓI DÖNTÉSEN ALAPULÓ ILLETMÉNY: 54 000
GARANTÁLT BÉRMINIMUMRA VALÓ KIEGÉSZÍTÉS: 104 240
LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLA PÉNZINTÉZET: 1 181
BRUTTÓ ÖSSZESEN: 381 181
NETTÓ JÁRANDÓSÁG: 253 486

3. Adjunktus I.
TÁRGYHAVI ALAPILLETMÉNY: 277 200
MUNKÁLTATÓI DÖNTÉSEN ALAPULÓ ILLETMÉNY: 94 000
GARANTÁLT BÉRMINIMUMRA VALÓ KIEGÉSZÍTÉS: 48 800
LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLA PÉNZINTÉZET: 1 181
BRUTTÓ ÖSSZESEN: 421 181
NETTÓ JÁRANDÓSÁG: 280 085


4. Adjunktus II.TÁRGYHAVI ALAPILLETMÉNY: 277 200
MUNKÁLTATÓI DÖNTÉSEN ALAPULÓ ILLETMÉNY: 123 600
GARANTÁLT BÉRMINIMUMRA VALÓ KIEGÉSZÍTÉS: 19 200
LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLA PÉNZINTÉZET: 1 181
BRUTTÓ ÖSSZESEN: 421 181
NETTÓ JÁRANDÓSÁG: 280 085

5. DocensTÁRGYHAVI ALAPILLETMÉNY: 388 080
MUNKÁLTATÓI DÖNTÉSEN ALAPULÓ ILLETMÉNY: 116 400
GARANTÁLT BÉRMINIMUMRA VALÓ KIEGÉSZÍTÉS: 20
LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLA PÉNZINTÉZET: 1 181
BRUTTÓ ÖSSZESEN: 505 681
NETTÓ JÁRANDÓSÁG: 336 883


A ranglétra legfelső fokán álló professzorok bére mintegy bruttó 710 ezer forint, amely körülbelül egy nettó 544 ezres alapbért és 166 ezer forintos illetménykiegészítést jelent. Ebben az összegben benne van egy 40 ezer forintos tanszékvezetői pótlék is. Fontos megjegyezni, hogy ezek az ELTE Bölcsészettudományi Karának bérei, de nagyon hasonló a helyzet a Természettudományi Karon (TTK) és a Tanító- és Óvóképző Karon (TÓK).

Ezek a számok abból a szempontból is érdekesek, hogy a kormány 2024-ben azt a célt tűzte ki, hogy a pedagógusok bére elérje a diplomás átlagbér 71,8 százalékát. Az állami egyetemeken dolgozó oktatók bére viszont nemhogy a 2024-es diplomás átlagbért, a bruttó 936 513 forintot nem éri el, de a docensekig bezárva még a kormány által elérni kívánt pedagógus átlagbért, a bruttó 672 416 forintot sem. A privatizált egyetemeken mindenképpen többet keresnek az oktatók, de a különbség mértéke teljesen változó. Például a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán egy docens bére 555 ezer forint, tehát csupán 50 ezerrel több, mint az ELTE-n...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.