2024. január 24., szerda

ÉL A STÁTUSZTÖRVÉNY, SZENVED A MAGYAR KÖZOKTATÁS - KISZOLGÁLTATOTTSÁGBAN TARTOTT ISKOLÁK, ÓVODÁK

SZÜLŐI HANG
Szerző: SZÜLŐI HANG
2024.01.22.


A pedagógusok a 2023 nyarán elfogadott törvénymódosítás következtében elveszítették közalkalmazotti státuszukat, és életbe lépett az úgynevezett státusztörvény

A kormányzat elsősorban a béremelésről szokott beszélni, de arról kevésbé, hogy eközben a pedagógusok milyen kiszolgáltatottá váltak az igazgatónak és az állami fenntartónak, és a túlmunka is nő. 

Szülőként tudnunk kell arról, hogy a törvény sok hátrányos elemet tartalmaz, amelyeket érdemi egyeztetés nélkül nyújtottak be a parlamentbe, és amelynek részleteit igyekeznek eltitkolni. 

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül bemutatjuk, milyen változásokkal szembesülünk szülőként a státusztörvény következtében.

1. Abszurd módon leszállították a pedagógusok szakképzettségi követelményeit!

A státusztörvény végrehajtását szabályozó rendelet jóval alacsonyabbra teszi a pedagógusok szakképzettségi követelményeit, pedig azokat már korábban is több lépcsőben leszállították. Például most már az alsós tanítók is jogszerűen taníthatnak bármit a felső tagozatban: egy alsós magyaros tanító taníthatja a nyolcadikosokat is matematikára, amiből felvételiznek is. Az óvodában bevezették a középfokú óvodai nevelő képzést, így míg korábban felsőfokú végzettség kellett az óvodapedagógusi munkakörhöz, most már középfokú is elegendő lesz. Egy adott szakterületen diplomával rendelkezőnek pedig elég az is, hogyha meghallgatja az egyetemen a tárgy oktatásával kapcsolatos előadásokat, de oktatási gyakorlattal, pedagógiai és pszichológiai ismeretekkel nem kell rendelkeznie, úgy is taníthat. A természettudományos területen a tanárok más tantárgyra is beoszthatóak, például egy fizikatanárt beoszthatják biológia vagy kémia órát tanítani úgy is, hogy az abból a tantárgyból semmilyen képzésben nem vett részt.

Mindez természetesen nem a gyerekek érdekeit szolgálja, hanem a jelenlegi kormány spórolásának az eredménye: a pedagógusok botrányosan rossz anyagi és erkölcsi megbecsültsége ide vezetett. Egyre kevesebb a pedagógus, és a valódi megoldások helyett inkább a korábbi kényszerű jogszerűtlen gyakorlatokat legalizálták. Mindez a gyerekeken csattan, akikkel megfelelő szakmai és pedagógiai szakképzettség nélküli személyek foglalkoznak, ami pótolhatatlan veszteséget vagy akár maradandó lelki sérüléseket is okozhat.

Mit tehetek?

Add tovább, tájékozódj, kommunikálj! Csatlakozz Szülői Hang segítő és érdekvédő csoportjához, és íratkozz fel hírlevelünkre, hogy jobban segíthessük egymást és közösen állhassunk ki gyermekeink érdekében!

2. A tankerület áthelyezheti a tanárokat egy másik intézménybe!

A státusztörvény értelmében a pedagógusokat a tankerület utasíthatja az adott járáson belül egy másik intézményben történő munkavégzésre. Így szülőként bármikor elveszíthetjük gyermekeink kedvenc tanárait, amennyiben a tankerületi hivatalnokok épp úgy látják jónak. Lehet persze, hogy a másik intézményben épp örülnek, ha az óriási pedagógushiány közepette odavezényelnek egy szaktanárt, de valóban ez lenne a jó megoldás?

Mindez legfeljebb tűzoltásra alkalmas, miközben a pedagóguspályát kerülni fogják a fiatalok, a kényszerből áthelyezett pedagógusok pedig rövid úton elhagyhatják a hivatásukat – ki fogja így holnap tanítani gyerekeinket?

Mit tehetek?

Add tovább, tájékozódj, kommunikálj! Csatlakozz Szülői Hang segítő és érdekvédő csoportjához, és íratkozz fel hírlevelünkre, hogy jobban segíthessük egymást és közösen állhassunk ki gyermekeink érdekében!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.